Kádár Anna: Titkos átjáró. Múzeumi mesekönyv (Budapest, 2019)

Hatodik fejezet

a Pilvax kávéházat, ahol nem nézték, ló-e vagy sem, innen nem tiltották ki. Itt végre szabadon lehetett kíváncsi, és zavartalanul tanulmányozhatta az emberek titokzatos világát.

Dzsenkó hamarosan igencsak jártassá vált az emberi jelzések megértésében, volt azonban egy szokás, ami komoly fejtörést okozott neki: sok ember titokzatos papírtömbökkel érkezett, és órákat töltött azzal, hogy megbabonázva keresett valamit bennük. Egyik lapot a másik után vizsgálták meg, és ami a legfurcsább, az egyhangú sorokba rendezett minták a legváratlanabb érzéseket csalták az arcukra: mosolyogtak, kacagtak, sírtak, dühöngtek.- Olvastak! - kiáltott fel Jeromos. - Apukám is nagyon mulatságos, ha könyv van nála. Múltkor például véletlenül a tolltartómba harapott bele a szendvicse helyett olvasás közben.

Dzsenkó is hasonló megfigyeléseket tett, így teljesen egyetértene veled - helyeselt Henrik. Sokat gondolkodott a sokféle furcsa viselkedésről és végül arra a következtetésre jutott, hogy az emberek a titokzatos papírtömbök segítségével egy másik világba járnak át.

Mindennél jobban vágyott rá, hogy akár csak egy ilyen lapot megszerezzen, és megfejtse az átjárók titkát, de nem volt könnyű dolga, mert az emberek nagyon ragaszkodtak a papírjaikhoz.

így aztán várt és figyelt. Az ösztönei azt súgták, hogy valami rendkívüli esemény során, varázslatos körülmények között, közelebb fog kerülni a megoldáshoz. Felügyelt egy élénk tekintetű fiatalemberre, aki valahogy kirítt a többiek közül, mert nemcsak

35