Kemény Aranka (szerk.): Rejtély és ráció. Nemes Nagy Ágnes verskéziratai és rajzai (Budapest, 2004)
Előszó (Székely Magda)
Előszó A költői látás nem mindig jár együtt rajzbéli készséggel. Költők, akik erős metafora-alkotásra képesek, rajzból elégtelenre vizsgáznának. Mégis, az ábrázoló képesség nem egy író és költő gyakorlatában megegyezik a látványteremtő képzelettel. Érdekes megfigyelni ezt a kettősséget Nemes Nagy Ágnes költői műhelyének látható és nehezen látható rekvizítumaiban. Fiatalkori ceruzarajzai amolyan lírai előtanulmányoknak foghatók fel. De jobb, ha azt mondjuk, hogy a rajzi gyakorlatok a pontos, precíz megfigyelés ellenőrzésének bizonyítékai. Ilyen az alvó Szent Péter alakja, a szél tépett erdőrészlet, a kapára támaszkodó parasztlány viharban, a középkori germán lovag, vagy a késő-gótikus síremlék domborműve; látszólag minden rajz valamely el nem készült nagyobb kompozíció részlettanulmánya - és mégsem. Nemes Nagy Ágnes tudta, hogy a költészet nem lehet puszta leírás. Tudta, hogy szóközökkel többet kell mondania, mint a szavakkal. De mindez nem jelenthet felmentést a tárgykép pontosságában. Ornamentika helyett struktúra, igen; de a szerkezetnek, a belső formának hibátlanul kell illeszkednie ahhoz, hogy elbírja a rábízott tartalmakat. Felelőtlenség volna azt mondani Nemes Nagy Ágnes képzőművészeti alkotókészsége láttán, hogy akár grafikus vagy festő is lehetett volna. De nem zárhatjuk ki ezt a lehetőséget. Ha megmerítjük aktjait, növényeit, templomszobrait költői teremtésének eleven világában, valamiféle magasrendű műhelybeli metamorfózisban válnak hasonlíthatatlan tölgyfává, egy-egy középkori hőssé, Trisztánná, Izoldává, akár Ekhnátonná, vagy csak egy kopott, fűcsomók közt véget érő rozsdás vasúti sínpár metafizikai gazdagságú látványává. 5
