Turnai Tímea: Tisztelet az elődöknek. Forray Gábor tervező, modellkészítő iparművész és az Operaház látványvilága - Szcenika 5. (Budapest, 2018)
Megtisztelt barátságával - együttműködés az alkotómunkában Tordai Hajnal jelmeztervező visszaemlékezéséből
Tordai Hajnal: Megtisztelt barátságával „Megtisztelt barátságával Forray Gábor, a „játékos”. Nagyon sok mindent köszönhetek ennek a kivételes művésznek. Biztatott, és ő mondta először: te alkalmas vagy erre a pályára. Az Operaház díszletműtermében, mint kosztümfestő 1966 őszén — komoly rajzi és festészeti alapismeretek bemutatása után — kezdtem dolgozni. Egy hierarchikus rendbe léptem, ahol, mint első fiatalnak, bizonyítanom kellett a híres festőművészek között. Hasonlóan kezdte pályafutását gyakornokként Forray Gábor is, bizony a díszletfestők bizalmát is el kellett nyernie egy-egy felkérés előtt. A főfestő, Mánya Károly — a magyar falu festője —, 1Vörös Tibor — Párizs és a francia festészet szerelmese —, Horváth Tonne - erdő és tájfestő —, Fent János portréfestő — Tarr Béla plain air rajongó —, voltak a mérce. A szobrászműtermet Földváry Béla és Uitg Fásuló, majd dr. Soós András (orvos és szobrász) vezette, az asztalosmester Sgick Sebő volt. Aktív képzőművész életet éltünk, szerveztünk bemutatkozó csoportos és önálló kiállításokat is. Gábor új, friss szemléletet hozott a díszlettervezésben és a művészetelmélet átadásában is. Az „öregekkel” ezt el kellett fogadtatnia. Lassan a műterem festői is fiatalodni kezdtek, amikor Gábor személyesen válogatta és vizsgáztatta a jelentkezőket —, jött Zöller Imre, Harmath Ferenc és évről évre felvett festőtanoncokat is, akik a főiskolai felvételijükre készültek. Számos, később sikeres, elismert művész kezdte munkáját, gyakorlatát az Operaház műtermében, mint Tóth Ernő, Stefanovits Péter, Mulasits Fásuló, vagy Orr Fajos. Ha Forray úgy látta, hogy valamelyik fiatal különösen tehetséges és szorgalmas is, külön foglalkozott vele, inspirálta, ahogy ezt korábban ő is tanulta mesterétől. A munkájában maximalista volt. A tervezési fázisban, napokra bezárkózott a szobájába. Rengeteg vázlatot készített. Az elfogadott rajzokat csodálatos látványtervvé érlelte, majd modell formájába öntötte, így haegyüttműködés az alkotó munkában marosan a makett-készítés mesterévé vált. A precízen elkészített dísz- letkép-modellben világítási tervvel, fényekkel is elkápráztatta rendezőit, együtt „lélegezve” a zenével. De Gábor nem volt „könnyű” természetű ember. Evek kellettek ahhoz, hogy valakit a bizalmába fogadjon. Különös, játékos barátság fűzte Seregi Fásuló koreográfushoz, és barátjának tudhatta Somogyi József szobrászt, Sgásg_Endre festőművészt, Márk Gergely rózsanemesítőt. Felszabadult pillanataiban szeretett viccelődni és játszani is. Imádta, saját keze által készített repülőit, amik a legváratlanabb pillanatokban suhantak el a fejünk felett. Mindig és mindenben jobbat akart magából és a munkatársaiból kihozni. Sokszor hallottam tőle, Te ezt még jobban meg tudod csinálni- és volt úgy, hogy ezért 3-4-szer is újra terveztetett velem egy feladatot. Napi 12-14 órát is dolgozott, figyelt és modellezett, ő inkább úgy hívta, játszott. Gyakorlatom során, először meghallgattuk a zenét, és ő elmondta, hogyan fog hozzá. Egymás mellett volt a műtermünk. Láttam, hogy dolgozik, hogy vívódik. Láttam, hogy húsz variációja volt egy témára. Szereplőről szereplőre megrajzoltatta a jelmezeket, a figurát, aztán kiterítettük egymás mellé, s megtanította nekem, hogy össze kell nézni a színeket, ki kivel találkozik, ilyen érzelmekkel viseltetnek egymás iránt, milyen kapcsolatban vannak, s ezeket a színekkel, a formákkal mind jelezni kell. S aztán azt is tőle tanultam, hogy a kórus ruháival, akár a festő a vászonra, színeket festünk a színpadra, s ügyelni kell arra is, hogy minden tónusban legyen, hogy harmonizáljon. Mikor már nagyon sok operát megterveztetett, megmutatta munkáimat Mikó Andrásnak, aki akkor az Operaház főrendezője volt. így kaptam meg első önálló tervezésemet, a Tégy jó mindhalálig című darabot. Forray Gábor még azt is mondta, ha igazi tervező leszel, megismerkedsz a valódi magánnyal. A munka, a művészet szeretete és csodálata volt 101
