Kiss Marianne (szerk.): Engel Tevan István 1936-1996. Tanulmányok, emlékezések, életmű katalógus (Budapest, 2006)
A zsidó fordulat grafikájában
. * _ ban felismerni vélek valami egészen sajátos összetartozást is művészetükben. Nem a rokonság teremtette kontinuitást, nem közös hagyományt vagy iskolát. A rajztehetség esetleges öröklődését, a művészeti alkotás mint élet- tartalom példáját figyelmen kívül hagyhatjuk, az utóbbi magától értetődő. A diametrális ellentét összetartozása: ez az, amit most látok. Tevan Margit nemesen klasszieizáló késő-szecessziós ötvöstárgyain a díszítő ábrázolás többnyire narratívum; csak roppant ritkán „zsidó” (egy formabontó, kerek mezüze, például), azaz tartalmilag felismerhetően hagyományos; és mindig, szinte mindig derűs, békés, kiegyensúlyozott: harmonikus. Egy éppen hogy nem harmonikus korban. Mindebből Engel Tevan nein örökölhetett semmit. Engel Tevan, éppen ellenkezőleg, mint édesanyja: egy aránylag nyugodt korban mindig feszültséggel teli. S amiben nem él: megteremti a maga zsidó világát. Eletténvként szokta volt emlegetni, hogy születése óta megszakítatlanul, kivéve a gettó (1944/45) néhány hetét, ugyanabban a házban lakik. Kivéve a gettó néhány hetét. Ez a néhány hét, persze, végtelenül hosszú idő volt; a történelemben is, még inkább a lélekben. Lehetett volna halál is a vége. S az emléke, vagy ami rá emlékeztet, nyilván hívószó volt Engel Tevan számára, hangosabban vagy halkabban, de szüntelenül hangzó. Csak feszültséggel teli jelenetekben lehet megidézni. Szó sincs külön zsidó motívumok hangsúlyozásáról, szó sincs harsány, programatikus zsidó művészetről. Még csak folklorizmusról sem, arról a legkevésbé. A sokaktól nagyon, szinte erőlködve, de — véleményem szerint - siker nélkül akart külön zsidó művészet, amely külön zsidó stílust akar megteremteni, nem Engel Tevan. Engel Tevan István nem elkülönülni akart; mint minden művész, s talán mint valamennyien a magunk módján és a számunkra elérhető térben: különbözni, s művészi értelemben. Saját világa a képzelet és beleélő képesség teremtménye. Szereplői nem a zsidók: emberek, akik történetesen zsidóként, zsidó módra, zsidó közegben élnek. Ez nem az a zsidó művészet, amelyet némelyek erőltetnek: ez művészet, minden verbális megszorítás nélkül; művészet, mely helyet rendel, éppen azzal, hogy öntörvényű, a zsidó hagyománynak is, de amely a többivel egyenértékű, s adott esetben a többit is reprezentálni tudó világot teremt. Akik majd kézbe veszik e könyvet, vagy a művész egyéb rajzait, az általa illusztrált könyveket, azt kívánom: engedjenek a képek szuggesztiójának; legyenek Jonathánok: szeressék Engel Tevan Dávid királyát, szeressék barátunkat: a rajzaiban élő Engel Tevan Istvánt. Komorócsy Géza
