Adrovitz Anna: ARC poetica. Petőfi Sándor életében készült képmásai (Budapest, 2012)
Utószó - E. Csorba Csilla | Költőkép térben és időben
a „szellem mosolyát s a géniusz csókja nyomait" (Kovács, 2006, 69.) vágyó közönségnek, hogy azokról több másolat is készült. Vörösmartyról, bár országosan ismert költő, sokáig nem jelent meg ábrázolás: harminchat éves volt már, amikor barátai megrendelték mellképét - „olajban" - a Pesten frissen letelepedett Barabás Miklós festőtől. Az olajkép előkészítéseként Barabás akvarell színvázlatot készít, a festményről pedig tusrajzot az Aurora metszőjének. (Fejős, 1956, 22-23, 52-58.). A Kölcseyről, Vörösmartyról többnyire barátok, tisztelők által megrendelt festmények készítésének folyamata, az alkotás maga társadalmi eseménnyé vált. A költőkkel közvetlen kapcsolatban álló megrendelők (például Bártfay László, Bajza József, Stettner György, Toldy Ferenc) napról napra tudósították egymást műterem-látogatásaikról, az alkotás fázisai során nem egyszer véleményezték az arcvonásokat, illetve általában is instruálták a művészt. „Pesky arczodon semmit sem változtatott eddig, de olly ruházatot ad a képnek, mellyet nem tudok szeretni, s ha csak lehet, megváltoztatom vele." (Csorba, 1977, 7.) - írja a Kölcsey-kultuszt a maga eszközeivel generáló Bártfay. Egy-egy neves közéleti személyiség műtárlatokon, folyóiratokban bemutatott portréja az irodalmi és politikai élet jelentős eseménye lett, Einsle magántulajdonban lévő Kölcsey-portréjához többen is elzarándokoltak, hogy leróják tiszteletüket a költő előtt (Csorba, 1977, 12.). Nem véletlen, hogy - privát megrendelésre és lapok számára - a portrékból több másolat is készült az ábrázolt jóváhagyásával, melyeket később, a litográfia elterjedése után önálló lapokként árusították. Az igényes másolat készítésének egyik módja az 1830-as években az olajkép újrafestetése a művésszel, vagy egy alapozó akvarellről készül rajz, amely végül eljut a metszőhöz (MTA, 2004, 156-157; Fejős, 1956, 52-58.). A festményekről különböző nagyságban - ahogy Kölcsey és Vörösmarty portréinak esetében láttuk - maga a művész (például Anton Einsle) is készített másolatot, de sokszor más művész másolata alapján metszettek lapokat. A korabeli közönség számára az eredeti, a természet után készült, s a másolatban terjedő ábrázolások között nem volt érdemi különbség: a lényeg az arcmás megszerzésének lehetősége volt. A jellemző vonások eltalálása mellett az eszményítés óhaja vezette a nemzeti közösségben gondolkodó, a jövő országát építő irodalmárokat éppúgy, mint a reformpolitikusokat: „Vajha legkésőbb unokáink is e képnek arcvonalaira pillantván, a legnemesebb szívnek érzelmeire fakadjanak, hazájukat és nemzetüket boldogító legszebb tettekre serkenjenek" (idézi Vayer, 1942, 187.) - vallották adománylevelükben a Friedrich von Amerling Széchenyi képét (MTA, 2004, 157— 158.) az akadémiának adományozó magyar mágnások. 112 ARCpoetica UTÓSZÓ
