Adrovitz Anna: ARC poetica. Petőfi Sándor életében készült képmásai (Budapest, 2012)
Képleírás és keletkezéstörténet - Egressy Gábor | Petőfi Sándor, dagerrotípia | 1845
Egressy Gábor PETŐFI SÁNDOR dagerrotípia, 1845 A felvételt (kát. 8.), a költő ábrázolásainak kiemelt darabját Petőfi barátja, az amatőr fotográfus Egressy Gábor készítette pesti lakásán, 1845 nyarának közepén. A dagerrotípia a fotográfia történetének egyik első képrögzítés-technikai eljárása, amelyet az 1840-es évektől Magyarországon is sikerrel alkalmaztak. Egressy Gábor 1843-1844 telén, párizsi útja során vásárolt egy dagerrotip készüléket, s családtagjairól, barátairól és önmagáról készített felvételeket. Célja elsősorban az emberi arc tanulmányozása volt az objektív lencséjének segítségével, a kísérletező hajlamú színész tehát mimikái tanulmányaihoz, a színpadi karakterformáláshoz használta fel a képeket, különböző kedélyállapotok tükröződését vizsgálta. „Petőfit is rávette egyetlen egyszer a pózra, de többször nem állt kötélnek." - emlékezik vissza Egressy Ákos, a színész fia (Szentmártoni, 2000, 69-77.). A dagerrotípia széken ülve örökíti meg Petőfit. Félig oldalt fordulva, a támlán átvetett karját a másik kezével fogja, s arcát félprofilban tartva, szigorú, átható tekintetét kissé az objektív fölé emeli. Viselete, a sötét atilla és a rojtos, sötét színű nyakkendő megegyezik az 1845 tavaszán készült Barabás-képen láthatóval (kát. 7.). A felvételen jól megfigyelhető a korabeli divat szerint a nyakon többszörösen körbetekert nyakkendő, melyet csupán 1845 végéig hordott a költő, ami fontos támpontja a kép datálásának, mert ezután kihajtott inggallért viselt (kát. 9-14.; 17.; 19-24. és Várkonyi, 1957, 67.). Az arckifejezés komorságát magyarázza, hogy - vélhetően Egressy instrukciói szerint - a modellnek egy bizonyos lelkiállapot színpadi visszaadására kellett kísérletet tennie. Petőfinek, aki korábban maga is gyakorló színész volt, ez valószínűleg nem lehetett nehéz feladat, a képsorozat készítése során talán más-más arcjátékot alkalmazott. A felvételek közül végül ezt a darabot választotta és őrizte meg. Az új találmány azonban nem nyerte el tetszését. Nem szerette magát fényképeztetni, barátai szerint sokszor hangoztatta: „Utálom a bálványt, a valónak hazug mását; aki szeret: megőriz lelki szemeivel." (Egressy, 1909, 37-38.) A litográfiákhoz szokott szemnek csalódást okozott a retusálatlan valóság, s nem lehet véletlen, hogy az elégedetlen költő gondosan elrejtette fotográfiáját az avatatlan szemek elől (Szentmártoni, 2000, 69-77.). A PetőfiARCpoetica | KÉPLEÍRÁS 45
