Adrovitz Anna: ARC poetica. Petőfi Sándor életében készült képmásai (Budapest, 2012)

Képleírás és keletkezéstörténet - Ismeretlen | Fiatal férfi portréja (Petőfi mint színész) | 1843 körül

színpadra való." (Hatvány, 1967/1, 432.) - írta közeli barátja, Jókai Mór. Színész-alkatának sokat emlegetett jellemzői éppen hiányosságai voltak. Példaképéhez, Egressy Gáborhoz hasonlóan Petőfi sem rendelkezett a korabeli színjátszás klasszikus férfiszerepköreihez szükséges adottságokkal: magas termettel, férfias kiállással, erőteljesen zengő hanggal és szabályos arcvonásokkal, nem játszott hősszerelmest, nem volt tagja az énekkarnak és nem volt virtuóz táncos - de kiváló karakterszerepekkel hívta fel magára a figyelmet. „Pedig a közönség kezdte már megszeretni Petőfit a színpadon. [...] Általában genre-szerepek voltak kedvencei s Egressy Gábor az eszményképe. Szavalni (szobában) igen szépen tudott; arckifejezése jellemző volt. Hangja kis társaságban hajlékony és igazi melegségtől áthatott volt, míg a színpadról tompán, fátyolozottan hangzott le. Szavalata magánkörben a legtökéletesebb magyar zamattal bírt. Első nagy szerepében ezt az előnyét is elveszté." (Hatvány, 1967/1, 436.)

Ha valóban Petőfi volt a kép modellje, akkor életpályájának adatai szerint a mű készülése az 1841-1844 közötti időszakra tehető. Ekkor Petőfi több vándorszínész társulatban is működött, bejárva a Dunántúlt, Kecskemét, Debrecen környékét egészen Erdélyig. Személyes és művészi útkeresésének ezekben az éveiben hol az iskolai tanulmányok folytatását, hol a színészi, hol pedig a költői hivatást tekintette céljának. 1842-ben egyfajta önmeghatározásként így szignálta barátjának címzett levelét: „igaz barátod / (jelenleg) Petrovics Sándor tanuló / (hajdan) Rónai színész / (jövőben) Sió színész és literátor." (Levele Szeberényi Lajoshoz, Pápa, 1842. július 7.)

A kép kidolgozása kevéssé képzett művészt sejtet. Lehet, hogy alkotója jó rajzkészségű, amatőr díszletfestő-színész volt, aki az 1840-es évek kisebb társulatainak szokása szerint az előadások háttereit, kellékeit is megfestette. Bár ez az egyetlen fennmaradt portré a költő vándoréveiből, ismerjük két elveszett Petőfi-ábrázolás leírását is, melyet a közeli jó barátok, Orlai Petics Soma és Jókai Mór készítettek. Orlai színészi gallérköpönyegében festette le Petőfit (kát. B; Galamb, 2011, 173.), míg az akkoriban festőnek készülő Jókai 1843-ban, Kecskeméten egy kisméretű olajképet készített róla (kát. D; Várkonyi, 1957, 9.). A miniatűr a jelmezként és hétköznap egyaránt viselt violaszínű frakkjában ábrázolta Petőfit. Ugyanekkor Jókai közös barátjuk, Ács Károly portréját is megörökítette, Petőfi portréjának párdarabját ma is őrzi a református kollégium gyűjteménye (Kecskeméti Református Egyházközség Könyvtára, Itsz. n.). Elképzelhető tehát, hogy a Petőfi mint színész kép alkotóját is a képzőművészeti ambíciókkal rendelkező barátok, tanulótársak között kereshetjük.