Török Dalma (szerk.): Heinrich von Kleist. Miért éppen Kleist? (Budapest, 2016)
Olvasatok - Kérchy Vera: A marionettszínházról mint színházelmélet
JEGYZETEK 1 Heinrich von Kleist: A marionettszínházról. Ford. Petra-Szabó Gizella. In uő.: Esszék, anekdoták, költemények. Jelenkor Kiadó, Pécs, 1996. 186-192. 2 Dózsái Mónika: Mechanisches Ding (KJesit A marionettszínházról című írásának interpretációiról). Enigma 1997/11-12. 54-78. 59. 3 Az esszé első mondata - „1801-ben, amikor M.. .-ban töltöttem a telet” - Keist 1803-as milánói látogatására vonatkoztatható, de miért e két év torzítás? Ld. erről bővebben: Dózsái 1997. 4 Az ember esetében a nyelv „mindig nekilendül és sosem ér célt. Mindig jelöl valamit, de sosem jelöli meg az igazit.” Paul de Man: Esztétikai formalizálás: Kleist Über das Marionettentheater]^. Ford. Beck András. Enigma 1997/11-12. 80-98. 95. 5 „Figyelje meg csak egyszer P... kisasszonyt Daphné szerepében, folytatta, mikor Apollón elől menekülve hátrapillant üldözőjére; lelkét a keresztcsigolyák közé rekeszti; jó mélyen előrehajlik, mint a Bernini iskolájában kitanult najád, hogy azt hinné az ember, hányni készül. Nézze meg az ifjú F... urat mint Parist a három istennő körében, mikor odanyújtja Venusnak az almát: az ő lelke (förtelem rágondolni is) a könyökében van.” Kleist 188-189. 6 Természetesen Artaud „kergetésének” komolyságát is kétségbe vonták már, pl. olvasható így Derrida híres szövege is, ami szerint már magukban az Artaud-szövegekben felfedezhetőek a saját tézist érintő önromboló gesztusok. Ld. Jacques Derrida: A kegyetlenség színháza és a reprezentáció bezáródása. A szöveget Farkas Anikó és mások fordításának felhasználásával gondozta Ivacs Ágnes és a szerkesztők. Theatron VI. évfolyam. 3-4. szám. 2007. ősz-tél. 23-37. 7 Edward Gordon Craig: A színész és az Übermarionett. Ford. Szántó Judit. Színház IX. évf. 9. szám. 1994. szept. 42. Jóllehet, e megfogalmazás radikálisan hangzik, meg kell jegyezni, hogy Craig is emberszínészeknek tanított a marionettek eszményiségéről szí ni iskolájában. Übermarionettje is élő, hús-vér figura. 8 „.. .a színész legyen fizikailag rendben, olyan tehát, akinek jó a szemmértéke, állóképes, bármely pillanatban megtalálja testének súlypontját. (...) Kortárs színészeink legnagyobb hiányossága az, hogy egyáltalán nem ismerik a biomechanika törvényeit.” Mejerhold: A jövő színésze és a biomechanika. Ford. Páll Erna. In Jákfalvi Magdolna (szerk.): Színházi antológia. XX. század. Balassi, Budapest, 2000. 92-94. 94. „A testi korlátok részleges leküzdését teszi lehetővé - de csak a szerves élet birodalmában — az akrobatika; a csont nélküli kígyóember, az élő levegőgeometria a trapézon, a testek piramisa.” Oscar Schlemmer: Ember és műfigura. Ford. Keméy István. In Jákfalvi 2000: 95-100. 99. 9 „Reprezentálni reprezentálok által, rendezők vagy színészek által, akik elnyomott tolmácsokként szereplőket reprezentálnak, és akik, legfőképpen azon keresztül, amit mondanak, többé-kevésbé közvetlenül a »teremtő« gondolatait reprezentálják.” Derrida 2007: 25. 10 A gondolat mozgásának kleisti allegóriáinak ered a nyomába Török Ervin Elmozdult képek. Nyelvi kép és megértés Heinrich von Kleist műveiben című könyvében (Ráció, Budapest, 2015). 11 Ilyen például „a történelemfilozófia hármas sémája - »az ember természetes gráciája«, annak elvesztése a »tudatosság« miatt, majd visszanyerése (»ahol az ismeret megjárta a végtelent«)...” Constantin Behler: „Valami láthatatlan és felfoghatatlan erő”? Kleist, Schiller, de Man és az esztétika ideológiája (részlet). Ford. Nádori Lídia. Enigma 1997/11-12. 99-110. 104. 12 De Man az esszé (szerinte komolytalanul képviselt) schilleriánusságát egy 1793. febr. 23.-i, Gottfried Körnernek írt levél felől olvassa, melyben Schiller az angol táncról, mint „a szép társulás eszményéről” ír. Ld. de Man 1997. 13 Ez persze nem azt jelenti, hogy Schillernek vagy Kleistnek nem volt köze a színházhoz. Mint tudjuk, mindkettőnek nagyon is sok köze volt. Mindazonáltal az esszé itt tárgyalt olvastában a színház elsősorban metaforaként szerepel. Az már egy második értelmezői kört igényelne, hogy összevessük az itt kifejtett gondolatokat a szerzők színházi(bb) vonatkozású írásaival, illetőleg tevékenységével. 14 „Figyeljük meg, hogy valamennyi, a Marionettszínházait értelmező szövegnek az a legkritikusabb pontja, ahol a báb mozgása és a bábmesternek a bábba történő belehelyezkedése közötti átmenetet értelmezik” (Török 85) — hívja fel a figyelmet Török Ervin is e szöveghely többértelműségére, elkötelezve magát a „régebbi olvasatokon” túllépő de Man-i értelmezés mellett. Egy szellemes példával azonban emlékeztet arra is, hogy az antropomorfizáló tekintet 82
