Török Dalma (szerk.): Heinrich von Kleist. Miért éppen Kleist? (Budapest, 2016)

Olvasatok - Földényi F. László: Az „abszolút gonosz” vonzásában

zetes harmadikán a márkiné látta: „egy gonosztevőre számítottam, de nem-------az ördögre!”10 Az elbeszélő

sem angyalnak, sem ördögnek nem láttatja a grófot, hanem egy súlyosan bizonytalan, a lelkiismeretfurdalástól szorongó férfinak, aki ráadásul saját vágyainak is ki van szolgáltatva. Olyan angyal, akinek ördögi énje is van. Más szavakkal: maga a megtestesült evilági meghasonlottság.

Kleist azonban a Gonoszt és az Ördögöt úgy szekularizálta, hogy közben igyekezett az abszolútum iránti igényének is érvényt szerezni. A Gonosz egyrészről a lélektan és az emberi viselkedés velejárója lett, másrészről mégis megtartotta metafizikai dimenzióit. Ebből következően a meghasonlás, amely számos hősére jellemző állapot, nemcsak pszichés tünet, hanem a világ szerkezetének is jellemző megnyilvánulása. Aki a saját meghasonlásának foglya, az nemcsak önmagát hibáztathatja, hanem, mint Kohlhaas, „a világ gyarló berendezkedését”11 is.

Ebben az összefüggésben az Amphitryon a legjellemzőbb példa. Tehet-e bárki is rendet, ha azok, akik a rendért felelnek, maguk is meg vannak zavarodva? A földi világ szereplői eleinte szemfényvesztésnek látják az égiek mesterkedését, amiből semmit nem értenek. De már a kezdettől érzik, hogy nemcsak a világ bomlott meg, hanem a saját elméjük épsége is veszélybe került. Sosias Merkúrról az első találkozásukkor ezt mondja: „Ördög hozta nyakamra ezt a fickót!” (136), s Kleist itt pontosan fordítja Moliére-t: „Quel diable d’homme est-ce ci ?” (297) Ám ezután Kleist beilleszt két olyan sort is, amely a francia szövegben nem szerepel: „Ha a pokol fajzata volna, / Akkor se tudna jobban riogatni” (139-40). Sosias pontosan érzi, hogy Merkur nemcsak a külsejétől fosztja őt meg, hanem a leikébe is befészkeli magát: a szó szoros értelmében a szellemétől fosztja őt meg. Merkur lesz Sosias Doppelgángere. És ha Merkur „ördög”, akkor Sosias is ördögivé válik - noha éppen ettől retteg a legjobban. Merkur Sosiasnak az identitását rabolta el - úgy, ahogyan Jupiter Amphitryonét. Amphitryon eleinte ugyancsak gyanútlan és úgy véli, könnyen felfejthető ördögi cselről van szó, amely belsőjét érintetlenül hagyja. De hamarosan rájön, hogy a pokol szelleme, a „Höllengeist” (2096) fogságába került. „A sátán igazi műremeke” (1680), hogy egy férfit megfosztanak az alakjától és a feleségétől. (E kifejezés szintén hiányzik Moliére-nél.) Mind Amphitryon, mind Sosias esetében három magyarázat merül fel a történtekre: vagy megbolondultak, vagy álmodnak, vagy részegek. Bármelyikről lenne is szó, mindegyik esetben olyan helyzetben vannak, amikor nem urai önmaguknak — amikor érvénytelenné válik a „gondolkodom, tehát vagyok” descartes-i törvénye. A személyiség határai nem ott húzódnak, ahol a tudat kijelölni igyekszik őket.

74