Török Dalma (szerk.): Heinrich von Kleist. Miért éppen Kleist? (Budapest, 2016)

Olvasatok - Forgách András: Intenzitás

össze, a szerzőt munkaképtelen, depresszív állapotban ábrázolja, látszólagos objektivitásában irgalmatlan feszültség bujkál.

A nagyon objektív, túlrészletezett Nagy Szent-Bernát hágón történő átkelés, melynek végén megértjük azt is, hogy micsoda emberi szenvedés árán zajlott, valamint hogy miféle emberáldozatokba került az egész, belefut a fiatal Stendhal felnőtté válásába: gyűlölt gyermekkora végének pillanatát láthatjuk, egy hatalmas apparátussal lebonyolított, ismét csak pontos dátumú hadjárat kezdetén — a kétféle idő, a precíz, sok történelmi névvel bemutatott hadjárat, amely voltaképpen a novella alanyának szubjektivitásába oldódik, az „elképzelhetetlen”, „beláthatatlan” és „végtelen” jelzőkkel illetett vonulás, egyetlen fiatal lélek megváltásának dinamikáját meséli el (mely megváltásról kiderül, hogy nem sikerülhet). Sebald a stendhali szerelemelmélet születését beszéli el, melynek kontrapunktja ez a merész, nagyszabású, univerzális indítás, hogy aztán egyetlen kis pontra koncentrálódjon a figyelem.

Ha tetszik, Houellebecq a flegmatikus, Sebald a hisztériáig feszült, Nádas pedig a kifinomult és olykor szinte feminin változata a kleisti belső nyugtalanságtechnikának. De mindhármuk írásán nyomott hagyott az az első és példa nélküli stílusbravúr, amelynek a talán legkevésbé ismert Párviadal az egyik iskolapéldája.

67