Török Dalma (szerk.): Heinrich von Kleist. Miért éppen Kleist? (Budapest, 2016)
Függelék - Heinrich von Kleist életrajza
Friedrich Cottának a Heilbronni Katica avagy a tüzpróba című darabját kiadásra. Késő ősszel befejezi a Pentheszileia című tragédiáját, ezzel egyidőben megírja a Herrmann csatája című színdarabot, amelyet szűk baráti társaságban többször is felolvas. 1809 márciusában jelenik meg a Phöbus utolsó száma. Áprilisban a franciák bevonulnak Drezdába. Kleist Csehországba megy, ahol élénk politikai tevékenységet fejt ki és Napóleon-ellenes költeményeket köröztet kéziratban. Prágában Germania címmel próbál folyóiratot alapítani, majd novemberben Berlinbe utazik. 1810 utazás Lipcsébe és Frankfurt am Mainba. Februártól ismét Berlinben lakik. Tavasszal befejezi Friedrich von Homburg herceg című színdarabját. Szeptemberben napvilágot lát elbeszéléseinek első kötete. Október i-én szerkesztésében megjelenik a Berliner Abendblätter első száma, az első napilap német nyelvterületen. Ősszel megírja a Szent Cecília avagy a zene hatalma című elbeszélését. 1811 március 30-án, jelenik meg az újság utolsó száma. Tavasszal megírja A lelenc, az Eljegyzés Santo Domingón és A párviadal című elbeszéléseit. Felkeresi Hardenberg minisztert, majd a királyt, és állást kér tőlük. Augusztusban megjelenik elbeszéléseinek második kötete. Szeptemberben ismét kihallgatást kér a királytól, s újból állásért folyamodik, ezúttal hiábavalóan. Utoljára látogat el az Odera menti Frankfurtba. Megismerkedik Henriette Vogellal. November 20-án kettesben a Berlin melletti Kleiner Wannseéhoz utaznak. November 21-én délután 4 órakor Kleist a tó partján agyonlövi Henriette Vogelt, majd röviddel később magával is végez. 126