Török Dalma (szerk.): Heinrich von Kleist. Miért éppen Kleist? (Budapest, 2016)
Irodalmi parafrázisok - Eörsi István: Halálom reggelén
PEGUILHEN VOGEL FRIEDERIKE STIMMING VOGEL KLEIST STIMMING KLEIST Vogelnek, de hangosan. Akkor hallgassanak meg búcsúzóul egy igaz történetet. Egy szép nyári napon, még tavaly, egy zsidó mecénás meghívta Heinrichet ebédre. A híres színésznő mellé ültették, a Hendel-Schütz mellé, aki kikezdett vele. Heinrichet azonban elhódították a zsidó által nyújtott gasztronómiai gyönyörök. Csak akkor ismerte fel a veszélyt, amikor a hölgy meghívta estére a lakásába. Felugrott, és ellilult arcát zsebkendőjébe temetve kirohant a házból, át az utcán, egyenesen fel hozzám, mert ott laktam a közelben. Szóhoz sem jutott, míg egy pohár vizet nem diktáltam belé. Ekkor elújságolta, dühtől remegve, hogy miként alacsonyította le felkínálkozásával egész nemét az a némber. Belőlem persze kitört a röhej. Kacag. Erre életre szólóan szakított velem, és hazarohant. A színésznő közben azt hitte, hogy Heinrich már vár rá a lakás valamelyik intim zugában. Utánaeredt, de csak a kalapját találta meg. Magához vette, és másnap meglátogatta azzal az ürüggyel, hogy aggódik az egészsége miatt. Heinrich azonban nem nyitott neki ajtót. Még a kalapját is feláldozta az erény oltárán. Nevet. Rettegett a női nyílásoktól. Ezért akart folyvást újakat létesíteni, hogy a meglévőkkel ne kelljen bajlódnia. A szívéhez nyomja mutatóujját. Kleist feltáp ászkodik, odamegy Peguilhenhez, egy rettenetes pofont keverne le neki, de a tenyere megtorpan Peguilhen arca előtt. Hazudsz. nevet. Költőnek hitte magát. Pedig csak hipochonder volt. És az én Henriettám mégis itt akar nyugodni, vele együtt. Közös sírban. De hiszen ez szép! Együtt haltak meg, együtt nyugszanak! Friederike, tartsd a szádat! Hogy szerettem őt! Mindennek ellenére! És hogyan hálálta meg? Mindnyájan hazudtok! Parancsolnak még egy rumot? Tölt Vogelnek és Peguilhennek. Kleist is odatartja a poharát; nem vesznek tudomást róla. Úgy tesz, mintha felhajtaná az üres poharat. Jobban ízlik, mint amikor még éltem. Ettől kezdve jelenete végéig sorra felhajtja az üres poharakat. 121
