Török Dalma (szerk.): Heinrich von Kleist. Miért éppen Kleist? (Budapest, 2016)
Irodalmi parafrázisok - Eörsi István: Halálom reggelén
KLEIST PEGUILHEN FRIEDERIKE VOGEL RIEBISCH PEGUILHEN VOGEL FRIEDERIKE VOGEL FRIEDERIKE KLEIST VOGEL FRIEDERIKE VOGEL FRIEDERIKE VOGEL FRIEDERIKE Nem akartam, azért, mert akartam. Az úr az elhunyt hölgy férje volt. Én meg a barátjuk, Ernst Friedrich Peguilhen. Szent Isten! Szívbéli együttérzésem! Elkapja Vogel kezét, meg akarja csókolni. Ez elrántja. Nana! megjelenik egy lámpással. Indulhatunk, méltóságos uram. Vogelnek. Sietek vissza hozzád, Luis. Meg kell bizonyosodnom arról, hogy valóban ők azok. Peguilhen és Riebisch el. Rumot kérek. tölt neki. Az úrnak is rumot kellett kiküldenem oda. Nyolc garasért. Aztán még egyet akart rendelni, de a nagysága lebeszélte róla. Azt mondta, hogy már eleget ivott. Az úr erre azt felelte, hogy akkor majd annál jobban fog neki ízleni este a rum. Tetszik ezt érteni? Ennek a Riebisch napszámosnak a felesége mesélte. Nem érdekel. Hol aludtak? A fönti traktuson vettek ki két egymásba nyíló szobát. De a nagysága még hajnal előtt kihúzta a közös ajtóból a kilincset. Hazudsz! Felállna, visszacsúszik a székre. Nem kérdeztem, hogy mikor mit csinált a kilinccsel. Tetszik még egy rum? Tölt neki. Vogel nem nyúlfelé. Kiissza. Biztos meghaltak? Hát csak nem hagynánk őket ott kint feküdni a november végi hidegben! De nem nyúlhatunk hozzájuk, míg meg nem vizsgál mindent a rendőrség. Aztán boncolás is lesz még. Az már nem a szabadban — van egy kis kunyhónk pár lépéssel odébb. Boncolás is lesz? Elviselhetetlen. Ahogy mondani tetszik. Hiszen nem volna szükség boncolásra, mert nem történt itt bűntény kérem, ellenkezőleg. Én már tizenhét éve vezetem ezt a fogadót az urammal, de ilyen vidám, játékos vendégek még sohasem szálltak meg nálunk. Édes gyerekecs- kémnek nevezték egymást. Hol magázódtak, hol meg tegeződtek. Az úr átugrált a 1 17
