Török Dalma (szerk.): Heinrich von Kleist. Miért éppen Kleist? (Budapest, 2016)

Irodalmi parafrázisok - Márton László: Jacob Wunschwitz igaz története

A poroszlók, akiknek egy része a Crosseni-negyed szegényebb családjaiból származott, eleinte csak ímmel- ámmal teljesítették a parancsot, mert azt hitték, hogy rokonaik ellen uszítják őket, és nem ismerték fel sem a hajósokat, sem a mészárosokat, sem azt a néhány csavargót, akik a távolabbi szőlőhegyeken, az odahordott szalmában húzták meg magukat, de most a sötétség és az ingyen ígérkező falatok idevonzották őket is, éppen a poroszlók orra elé, akik aztán, a rájuk zúdított szidalmakat hallva, kénytelenek voltak kardot rántani. Ám abban a reményben, hogy komolyabb erőszaktételre nem kerül sor, és másféle vér, mint az ökröké, nem fog beleivódni a Neisse jegébe, csalódniuk kellett, mert az egyik csavargó, az ostobák és nyomorultak vakmerőségével, akiknek már semmi vesztenivalójuk, megmarkolta a feléje meredő csupasz pengét, majd felhasított ujjait és átlyukasztott kézfejét magasra emelve nagyot sikoltott; és a következő pillanatban kitört a verekedés, amelynek több tucat sérültjét lehet majd összeszámolni; miközben pedig baltával és bárddal kifeszített, éles jégdarabok röpültek a hullámzó sokaságba, és a poroszlók részéről, az ilyenkor lehetséges legnagyobb kímélettel, fegyverhasználatra került sor, néhány rekedt hang a szőlősgazdákat éltette, akiknek van annyi vér a pucájukban, hogy síkra merjenek szállni az igazságért.

A szőlősgazdák akkor már egyáltalán nem tartózkodtak a lövészvigasság színhelyén, legalábbis nem vettek részt a verekedésben; másnap mégis úgy emlékeztek meg róluk, mint izgága rendbontókról, akik botrányba fullasztották az oly nagy fáradsággal és költséggel rendezett ünnepélyt, és ezáltal tartományszerte, sőt a tartomány határain is túl, hiszen a szomszédos országokból, Sziléziából, Szászországból és Brandenburgból is jöttek lövészegyletek, szégyent hoztak a szőlősgazdák a városra; és a fagyos pelyhek, amelyekről nem lehetett eldönteni, hogy hó lesz-e belőlük vagy zúzmara, úgy szállingóztak, mintha a szégyen akart volna a szőlősgazdák fejére visszahullani. És valóban: az, hogy a szőlősgazdák nem vettek részt a verekedésben, illetve hogy nem szerepeltek a letartóztatottak között, a legkevésbé sem szolgált a mentségükre, hanem épp ellenkezőleg: most már nemcsak azt mondták róluk, hogy botrányt keltenek és verekedést robbantanak ki, most már azt is mondogatták, hogy pimaszságukban nem átallanak verekedést kezdeni, majd aljasul és gyáván elszaladni. (...)

Történetünk idején Jacob Wunschwitz harminchét éves volt; eléggé csinos háza volt Meissenben a várkastély alatt, az Elba-parton; a földszinten volt a műhely, ott aludtak a segédek és az inasok, ő pedig az emeleten lakott feleségével és három gyermekével együtt. Mesterségéből, ha nem is gazdagságban, de tűrhető jómód112