Török Dalma (szerk.): „Nekünk ma Berlin a Párizsunk”. Magyar írók Berlin-élménye, 1900-1933 (Budapest, 2007)
Olvasatok - Gajdó Tamás: Beregi Oszkár német színpadokon
írta folyóiratukban, hogy 'ez a Magyarországról jött színész olyan új lehetőségeket mutatott a Faustban, amire mi eddig még nem is gondoltunk!’ És mégis, a német színpadokon való szereplésem engem nem tudott teljesen kielégíteni. Az anyanyelvem minden titkát ismerem, születését, fejlődését, tökéletesedését, abban a nyelvben nőttem fel, abban a nyelvben éltem és az anyanyelv élt bennem. A német 'der-die-das’-t jól megtanultam, csak nem éreztem. Kedveltem, nem mondom, szépnek találtam, de nem volt soha szerelmem, egyetlen szerelmes anyanyelvem." A magyar színháztörténeti emlékezet úgy tartja számon, hogy Tóth Imre bízta meg Csathó Kálmánt, hogy Beregit hazahívja Berlinből, mert szükség volt rá a Nemzeti Színházban. Csathó így emlékezett a berlini napokra: „A Kammerspielében (...) egy remek előadáson, Goethe C/aWgójában néztem meg a Beaumarchais szerepében. Hadd idézzem erről egy akkor onnan az Az Újságnak írt színházi levelemnek az ide vonatkozó sorait: Beregi, a lobogó, lángoló szenvedélytől, gyilkos bosszúvágytól hajtott testvér, aki uralkodni akar magán. És ezt remekül megjátssza, és látszik rajta, hogy milyen nehezen tud magán valósággal is uralkodni. A temperamentum ki szeretne törni belőle, de egy erőskezű rendezőnek számtalan próbán át megszokott fékező kezét ott érzi a vállán. És ez belekerül az alakításába, és beleillik a szerepébe. Beregi - emlékszem - kissé helytelenítette ezt a kritikát. Azt mondta: - Hát ez nem egészen így van! De én most is így emlékezem rá (...), Tóth Imre üzenetét persze közöltem vele, de nem kapott rajta olyan hévvel, mint reméltem. Elkomolyodott, gondolkozott egy-két pillanatig, aztán azt felelte: - Az a kérdés, Reinhardt elenged-e.”6 Végül Reinhardt azzal engedte el Beregit, hogy színházai mindig nyitva állnak előtte. 1919-ben a Tanácsköztársaság bukása után a művész kénytelen volt elmenekülni Magyarországról. Hosszú ideig bolyongott külföldön. Játszott Bécsben és az Amerikai Egyesült Államokban. 1928-ban két alkalommal Reinhardt színházában, a bécsi Theater in der Josefstadtban is fellépett. Sokkal különösebb viszont utolsó berlini kirándulása. Fritz Lang filmrendező meghívta a Dr. Mabuse végrendelete című film főszerepére. A film forgatására a náci hatalomátvétel után került sor. Beregi Oszkár azonban sértetlenül távozott a német fővárosból, s gázsiját birodalmi német márkában hazahozta. Beregit élete végéig foglalkoztatta a kérdés: vajon a színész válthat-e anyanyelvet, sikeres lehet-e idegen színpadon. Dilemmáját Darvas Lilivel is megosztotta, aki ezt válaszolta: „Sokszor átolvastam leveledet, mely rendkívül meghatott. Művészi integritásod, idealizmusod csodálatra méltó. És emocionális fiatalságod, hogy ilyen problémák érdekelnek! Gondolkoztam a kérdéseden. A válaszom őszintén: igen. Én kiéltem magam művészileg »idegen« nyelven. Azonban egy valamit szeretnék hangsúlyozni. Én magyar színpadon összesen öt évet játszottam, német színpadokon tizenhármat, és angolul, itt már huszadik éve dolgozom. Talán ez is 1 22