Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Tanulmányok: Város és művészet
Gábori Kovács József Arany János, a hivatalnok* Arany János hosszú hivatalnoki pályafutásának állomásai közül kétségkívül a Magyar Tudományos Akadémia Titoknoki - később Főtitkári - Hivatalának 1865 és 1877 közötti vezetése közben kifejtett tevékenysége volt legnagyobb hatással a hazai közéletre és tudományszervezésre. E pályafutás - nem minden esetben emelkedést jelentő - lépcsőfokairól legutóbb Szilágyi Márton emlékezett meg Arany társadalmi státuszának változásait elemző tanulmányában. Arany még a debreceni tanulmányait megszakító kisújszállási segédtanítóskodás és balsikerű színészkalandja után lett segédjegyző Nagyszalontán. Először 1849-ben költözött Pestre, ahol ez év májusától belügyminisztériumi fogalmazóként dolgozott, majd a szabadságharc leverése után (1850-51-ben) ismét Nagyszalontán vállalt szerepet a szolgabírói garnitúrában. Ezt követően Geszten Tisza Domokos nevelője lett. (Korábban Nagyszalontán is nevelősködött, akkor Rozvány Erzsébet mellett.) A nagykőrösi gimnáziumban tanárként, majd 1860-tól ismét Pesten a Kisfaludy Társaság igazgatójaként működött, miközben saját lapjait szerkesztette: előbb a Szépirodalmi Figyelőt, aztán a Koszorút. Mindezek után került a költő 1865-ben a Magyar Tudományos Akadémia titoknoki székébe. Az Arany által betöltött állások kezdetben a jellegzetes honorácior, azaz nem nemesi értelmiségi pályafutáshoz köthető - segédtanítói, segédjegyzői, belügyminisztériumi fogalmazói, nevelői, tanári - pozíciók voltak, ezt követően a költő sikeresen alapozta megélhetését egy speciális szakértelmiségi státuszra. Arany már a nagykőrösi katedrát is írói szakértelmének köszönhetően kapta meg, ahogyan később Pesten a Kisfaludy Társaság igazgatói, majd a Magyar Tudományos Akadémia titoknoki posztját. Lapszerkesztővé válását ugyancsak szaktudása eredményezte. Honorácior helyzetéből tehát az írói siker hatására volt képes kimozdulni, és polgári természetű intézmények irányításában részt venni.1 E polgári intézmények közül egyértelműen a Magyar Tudományos Akadémia volt a legnagyobb horderejű, jelen tanulmány éppen ezért Arany akadémiai titoknoki tevékenységéről ad számot. Ő maga ugyan számos alkalommal utalt arra, hogy erejét nem érzi elegendőnek a feladattal járó sokrétű munkakör betöltésére,tennivalóit mégis egészen 1877-ben ideiglenesen egy évre engedélyezett szabadságolásáig szinte hibátlanul végezte. A hivatali munkában mutatott nagyfokú jártasságát a közigazgatásban korábban betöltött pozícióinak köszönhetően szerezte meg. A Kisfaludy Társaság igazgatói posztján jobbára már ugyanazokat a feladatokat kellett ellátnia, mint később az Akadémián: ő szerzett felolvasókat az ülésekre, melyeknek jegyzőkönyveit is vezette, ő intézte a pénzügyeket, és bírálói tisztet vállalt a Társaság 1863-as balladapályázatán. (Az egyesülethez kötődő pályázatokat egyébként is az igazgató kezelte, ahogyan annak kiadványait is.) A Társaság Shakespeare-fordításaiból emellett ötöt Arany bírált és szervezte e sorozat ügyeit is.3 Arany akadémiai titoknoki tevékenységének tárgyalása előtt érdemes szót ejteni az intézményhez fűződő sokrétű kapcsolatáról, illetve akadémiai tagi tevékenységéről, hiszen 350
