Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Katalógus: Önarcképek, álarcok
hires neves T H O L D I MIKLÓSNAK JELES CSELEKEDETÜKÜL ES BAJNAK SAGAR.UL való HISTORIA. IratUlott ILLOSVAI PETER Áltál. K O L O S V A R A T T \MOf0 UH. DC.LXXUi. I Kát.14. A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítására gondolva nem feledkezhetünk el arról a tényről, hogy az emlékezés mint történeti probléma nagy hangsúllyal van jelen Arany műveiben, elméleti írásaiban, levelezésében. Szövegei megformálását, költői eszközeit a nemzeti, a népi, a közösségi fogalmairól való gondolkodás, a valós kulturális igényekhez való közelítés, az irodalomnak a hagyomány fenntartásában játszott szerepe mentén alakította. Arany hol fájdalmasan („És lelke tűrni tud, habár föleszmélt, / Elbírja az emlékezet keresztjét" - Rächet), hol nosztalgikusan („Múlass velem soká, szelíd emlékezet!” - Emtények), hol erős szkepszissel („Dejszen ami elmúlt, az meghalt, elveszett / Virrasztója is úgy jár: az emlékezet” - Toldi estéje) gondol az emlékezés örök emberi állandójára. Szilágyi Márton írja a Toldi estéjéről az emlékévben megjelent könyvében: Arany életművében itt bukkan föl először az a kínzó dilemma, amely aztán számos más, későbbi alkotásában folytatódik: a nemzeti önazonosság fönnmaradásának és megváltozásának a lehetősége. Mert a Toldi estéjé ben nem csupán Toldi Miklós hírnevének fönnmaradásáról van szó, hanem arról a közösségi emlékezetről is, amely ezt képes fönntartani (vagy éppen: képes elfelejteni). A nemzeti közösség kohézióját jelentő hősi tettek időszakának elmúlásával az emlékezet lehetne az egyetlen, amely megőrizheti az ezekre a cselekedetekre épült identitást - csakhogy az elkerülhetetlen bekövetkező .polgárosodás” (Aranynál e fogalom szinonimája a „civilizáció" szó) ezt óhatatlanul felszámolja.12 A totális felejtés, a nyomtalan eltűnés képét két évvel a Toldi estéje után, 1850-ben, a Bolond Istókban rajzolja meg. Emlékezés és felejtés, a kulturális folytonosság fenntartása, a hagyomány megtartó erejébe vetett hit - e hívószavaknak feltétlenül helyük van egy, a költőről szóló tárlaton. Oh mért örökíted A halandóság emlékezetét Halandó ember? és mért nehezíted Az elválást attól, mi nem tiéd? Elhunyt apáid által létesített Minden műemlék nemde nem sötét Koporsó, mely körül az egykor éltek S kimúltak árnya leng; mint gyász kisértet? Nem volna-é jobb, mint szokás halottal Elásni a köntöst, melyet viselt, - Megsemmisítni hajlékát legottan S utána föl nem hagyni semmi jelt, Hogy az uj nemzedék frissen, nyugodtan Virulna helyén, mint tavaszra kelt Természet, amelynek föl nem találnád, Új életében, mult évi halálét? (Bolond Istók, 1/18-19.) 26
