Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Archívumok: Arany János és a közgyűjtemények
A nagyszalontai kiállítás a két világháború között, a képen a múzeum akkori és későbbi igazgatója, Mikó Pál és Dánielisz Endre látható Aranynál épp ez a nemzeti történettel való egybeolvasás nem jön létre, egyedül a vidéki múzeumok, az életpálya Pest előtti szakaszának helyszínei álltak az emlékezők rendelkezésére, Lakner Lajos kiemeli a Petőfi Ház még egy sajátosságát: e múzeum kétféle tárgytípust gyűjtött - a Petőfihez kapcsolódó ereklyéket, melyek esetében a tárgytörténetek, a tulajdonosok oral history-jai szintén a kiállítás részei lettek, illetve azokat az ipari tárgyakat, szuveníreket, melyeken Petőfi-ábrázolás volt látható. Ezt a tendenciát nevezi Lakner a „tömeghatás elérésére való törekvésnek”.14 E leírás egy kortárs irodalmi múzeum koncepciójaként is megállná a helyét: éppen azt tudja, amit az Arany-emlékhelyek elfelejtettek, hogy valamilyen keretet kell adni az Aranyhoz való személyes kötődések megjelenítésének. Ugyanakkor azonban az Arany-emlékhelyek többhelyszínes szerveződésével kapcsolatban előnyökre is rámutathatunk: a centralizált múzeumi struktúra megkerülése olvasható úgy is, hogy a nemzettel egyjelen- tésű Arany János múzeumait a térben szét kell szórni, egycentrumú bemutatás lehetetlen (lásd még a teljes magyar nyelvterületen végigvonuló Petőfi-, Jókai-emlékhelyeket stb.). Mindenképpen furcsa viszont, hogy Arany csak időszakosan kap helyet Budapesten, holott ez életének utolsó és jelentős stációja volt. Mintha a múzeumalapítások, kiállítások dinamikája leképezné azt a nehézkes beilleszkedési mintázatot, amely a költő pesti életét jellemezte. Szilágyi Márton tanulmánya bizonyítja, hogy Arany referenciaotthona mind a nagykőrösi, mind a pesti időszakban Nagyszalonta maradt. Időskori Pesten maradása mellett lánya halála után döntött: „Arany ismét a család terhének engedvén, újra s véglegesen le kellett mondjon a számára ekkor már persze elsősorban nosztalgiában élő, s nem jelen állapotában ismerős Nagyszalontán való életről, ami egyébként nyilván valamiféle nyugdíjba vonulást és a teljes mértékben írói alkotásnak szentelt periódust jelenthetett volna.”15 Szilágyi állítását, hogy a beilleszkedésnek, az írófejedelem státuszával való együttélés elutasításának alkati okai voltak, radikálisabban úgy is érthetjük - és főként az elmaradó centrális reprezentációk hiányában nyer értelmet ez az átértelmezés -, hogy Arany nem volt eléggé „médiaképes”.16 Nagyszalonta elsődlegessége megkérdőjelezhetetlen: a Csonka toronyban helyet kapó múzeum alapítását közvetlenül a költő halála után (1882. november 12-én) Nagyszalontán megalakult tizen- kéttagú Arany János Emlékbizottság kezdeményezi, mely tíz évig összefogta a nagyszalontai Arany-emlékezetet, s melynek jogutódja a jogi személyként is működő, 1894-ben létrejött Arany Emlék-Egyesület.17 Az alapítástörténetet még ennél is korábbra tolja az Arany-Emlék-Egyesület történetének 1913-as összefoglalója, mely szerint a költő temetéséről október 26-án hazautazó szalontaiak a vonaton hoztak döntést a múzeumalapítás szükségességéről.18 A múzeum megalakulásának története a következő fázisokban foglalható össze: (1) az emlékbizottság megalakulása, a múzeum támogatását célzó 264
