Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Katalógus: Önarcképek, álarcok
Kat.186. a városi környezet, az üdülősziget témaköreihez, újragondolja a korábbi, általa is alkalmazott műfajhagyományokat. így válnak ciklusszervező erővé korábban periferikusnak tűnő alkotói megoldásai, például alkalmi versei, az akadémiai papírszeletek „apróműfaja”. A naplójellegű kötetkompozíció2'nagy hagyományú toposzokat (például életút-metafora) épít magába, melyek a lírai én személyes helyzetével is ellentétbe kerülnek, és magát a költészetet is új értelmezési keretbe helyezik. Az Őszikékhez rendelt festmények azt a gondolati váltást igyekeznek szemléltetni, mely nemcsak a költészetben, hanem az Arany versgyűjteményével közel egyidejű festészetben is bekövetkezett. Paál László és Szinyei Merse Pál az 1870-es évektől kezdve különböző módokon szabnak új irányt a magyar tájképfestészet alakulásának, még ha ezek a változások - az Őszikékbez hasonlóan - csak később, a 20. század elején fejthették is ki hatásukat. Igazi elmozdulást jelentenek Paál László realista szemléletű művei, melyek a barbizoni festészet áramához köthetők. Paál már franciaországi utazása előtt is kész tájképfestő volt, köszönhetően korábbi tanulmányútjainak (például hollandiai, angliai tartózkodásának).22 Ezen érdeklődés terméke Szeptember c\mű alkotása is (kát. 185). Korai naturalista hangulatú, finom, árnyalt festői eszközökkel megteremtett műről van szó, mely „a festő elé táruló természeti látványt és a benne létező, de vele óhatatlanul is szemben álló festő lelkiállapotát foglalja képbe.”23 A tájképfestés során Paál tehát elhagyta az addig használt sablonokat, a természet közelsége pedig szubjektív megközelítésmódokra adott lehetőséget. Arany János Margitszigethez kötődő Őszikéi, melyek szintén egy újfajta, köznapi, demitizált térélményhez kapcsolódnak, a „képzettársítások merészségével, a forma gazdagságával” varázsolnak „rafináltan egyszerű” világot.24 Ehhez az újító szemlélethez kapcsolódnak Székely Bertalan 1880-as évektől készített, Szada vidékéhez köthető művei, többek között Szadai völgy című képe (kát. 186). Bár Arany Jánoshoz hasonlóan Székely Bertalan sokat foglalkozott történelmi témák komponálásával, a festő „életművén belül a tájkép az a műfaj, ahol a legerőteljesebben érvényesül a művész új stílusirányzatok iránti nyitottsága és fogékonysága.”25 Élete végén Aranyéhoz hasonló „kivonulás" figyelhető meg: a természethez közel kerülés inspirálja abban, hogy kis élményeket emeljen művészi alkotásaiba, nagyon személyes indíttatású kompozíciókat fessen. Korábban általa is használt műfajokat, az idealizáló romantikus stílusjegyeket meghaladó, 217
