Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Katalógus: Önarcképek, álarcok
Kat. 157. Waldmüller szemlélete élesen szemben állt a szigorú technikai szabályokat elváró bécsi akadémikus festészettel. magániskolájában az egyén festői látásmódjának kibontakoztatására törekedtek, az akadémiai oktatással ellentétben pedig női modellekről is festhettek. Zichyt e „bécsi tanulás idején, művészi érésének kezdetén is már az ember, az emberi problémák izgatták, és mélyebb eszmei tartalom kifejezésére törekedett.”6 Mestere reformiskolájának gondolatiságát, például a jellemábrázolás fontosságát Zichy továbbvitte, és az édeskés, szentimentális női portrék helyett „a szenvedő, a problémákkal küzdő asszonyi lélek ábrázolására törekedett”.6 Az osztrák festő előkelő dámaportréi, derűs életképei helyett Zichyt tehát a határhelyzetek, a szegénység, az elesettség foglalkoztatta, ezt reprezentálja ebben az időszakban a két aggról készült női portréja is (kát. 155,156). Arany Jánoshoz hasonlóan Székely Bertalant is érdekelték az őrület kibontakozásának fizikai tünetei. Ő művészként és tanárként a lélek festői eszközökkel történő kifejezését kutatta, ehhez széles szakirodalmat használt.7 A témacsoporthoz kapcsolt Székely Bertalan-grafika egy Arany János Ágnes asszonyát illusztráló hármas sorozat (1865) középső darabja, melyen a megőrülés pillanatát ragadta meg a művész (kat.158). A festő behatóan foglalkozott az „őrület-irodalommal”, s az „őrült nő fiziognómiájának megjelenítésére Arany János Ágnes asszony című balladájának 1865- ös feldolgozása nyújtott számára alkalmat."8 A festő e téma iránti érzékenységét bizonyítja, hogy „feljegyzései szerint Dr. Thanhoffer Lajos őrült nőbetegét figyelte meg, és a Rókus Kórházba járt elmebetegek megfigyelésére.’’9 Már pályája elejétől foglalkoztatta a „kisikló életek megjelenítése”,'0 a különféle lelkiállapotok rögzítése. E téma továbbgondolásaként 1859 után rátalált a hármaskép narratív struktúrájára, ebbe a képi szerkezetbe illesztette Ágnes asszony ábrázolását, melynek révén a lélektani folyamatokat és feszültségeket dramatikusan tudta megjeleníteni. Nem véletlen, hogy Székely tanítványa, a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő képes leginkább érzékeltetni a tébolyult nő fiziognómiáját a Tetemre hívás Kund Abigéljének alakján (kát. 157). A nagyméretű, egészalakos kompozícióhoz készített tanulmányfejről szóló visszaemlékezésében a művész maga is ezt emelte ki: „Az arckifejezés [...] nehéz stúdiumokat igényelt, s bizony előzőleg nemegyszer megfigyeltem az őrülteknek, [...] indulatos embereknek az ábrázatát.”1' 188
