Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Katalógus: Önarcképek, álarcok
Az emlékkiállítás falszakaszának utolsó negyedében két portré kerül a fókuszba - Izsó Miklós nagyhatású Arany-szobra és Barabás Miklós csaknem ismeretlen, valószínűleg modell után készült vázlatos ceruzarajza. A két mű, a műfajok közti feszültség jól érzékelteti Arany életrajzi narratívájában a pesti évek közismert, kultikusan tárgyalt ellentmondását: a már életében „szoborrá” váló költőnagyság és a szerény, visszahúzódó, kiegyensúlyozott, vidékies tempójú akadémiai titkár, szerkesztő alakjának kettősségét. Izsó szobra (kát. 99) egy komoly és tekintélyes férfit jelenít meg. Alkotót, akinek ötvenévesen kiadják a teljes életművét; aki, noha nem rajong a túlzó kritikákért, eltűri őket; aki minden erejével igyekszik megfelelni a nemzeti költővel szemben támasztott közösségi elvárásoknak. Arany ebben az időszakban éri el az irodalmi és tudományos közélet legmagasabb pozícióit, sikerrel tagozódik be a fővárosi elit életébe, intenzív szerkesztői, kritikusi aktivitás jellemzi. A pesti időszak az irányadó elméleti munkák, ragyogó fordítások születésének korszaka. A másik portré, Barabás Miklós: Arany-vázlata (kát. 100) spontán, keresetlen eszközökkel jelenít meg egy higgadt, átlagos arcot. Talán azt, amilyennek távoli ismerősei, látogatói láthatták. Kat.100. Elmentünk azután Arany Jánoshoz. Mily egyszerű alakban tud megférni a nagy szellem! Csodálkoztam [I] e koszorús fő egyszerű, jámbor vonásain, melyben a genie-nek semmi nyilatkozata sem látható. Beszédje is lassú, modora szegletes, noha a kedélyesség kinyomatával bir. (...] Dicsérő hangnyomattal mondá: a stil nagyon, nagyon megközelité.... de mit: azt nem tudom, mert mondata befejezetlen maradt. Átalán Arany társalgása igen nehézkés s még arczán sem látszik épenséggel az ihletség - pedig ö nagy költő s nevezetes ember.’ Az emlékkiállítás hagyományát követve a tárlat a kultusz és a visszaemlékezők emlékezete nyomán megépült figura - a nemzeti, nyilvános és a familiáris, privát - köré rendezte az Arany pesti világát megjelenítő műtárgyakat. Abban bízunk, ha gondosan szemügyre veszi ezeket a látogató, a fenti, talán kissé leegyszerűsítő narratíváktól eltérő, azzal vitatkozó benyomások, gondolatok is felmerülnek benne. Arany valószínűleg nem tartotta túlzó megtiszteltetésnek Izsó művét, sőt annak emléktárgyként, sokszorosított büsztként való használatát sem. Nem személyes sikernek, inkább egy tehetséges művész támogatásának fogja fel a szobor elkészítését. Az ehhez szükséges modellülésre pesti barátai, elsősorban Eötvös József veszik rá: „hozzá jött, hogy én valami 3 hét óta naponkint ülök Izsónak, nem gondolván hogy ennyi ideig tart ez a kotlás, miután festőnél 3-4 nap elég”.2 Vegyes társaságba kerül ezzel a portréval, Izsó ekkor mintázza meg nemcsak Egressy Gábor és Béni, Fáy András, Lisznyai Kálmán és Eötvös József, Zrínyi, a költő, Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc szobrát, hanem ma már elfeledett nevű szerzőkét is. 134
