Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Bevezetés
Vaderna Gábor A modern Arany Babits Mihály klasszikus, Petőfi Sándor és Arany János költészetét összehasonlító esszéjében írja: Az egészséges lelkű ember őszinte, éppen azért, mert nincsenek lelkének fájó pontjai, melyekhez nem szeret hozzányúlni. Petőfi őszinte és kíméletlen, az ősember őszinteségével és kíméletlenségével. Ezzel szemben az agyonsebzett lelkű dekadens költészete fátyolos: szimbolikus vagy (művészien) impasszibilis, szemérmes és l'art pour l'art-os. S ilyen voltaképp az Arany Jánosé is. íme, ismét az örökké szemben álló két szellemirány, s azt hiszem, nem lenne nehéz kiválasztani, melyik közülük a modernebb, a sebhedt modern lélek költészete. Arany határtalanul modernebb Petőfinél. Petőfi határtalanul egészségesebb.1 Babits Arany Jánost a modernitás küszöbére helyezi. Az egyszerre forradalmi és nyárspolgári Petőfivel egy történet zárul le, Arannyal egy történet kezdődik. Babits értelmezésében a modern ember kételkedő, habozó, cselekvéseit halogató hamleti alkat, s Aranyt ilyen „sebhedt” lelkű figurának látja. A modernitás Petőfi és Arany szembeállításában megragadott kezdőpontjával Babits egy olyan dilemmát fogalmazott meg, mely a kérdéssel foglalkozó irodalomban is rendre visszatér: a polgári lét önmagával elégedett piaci világát helyezi szembe a folyton kételkedő, saját személyének határait nem ismerő, frusztrált egyénnel. Matei Cálinescu klasszikus művét idézzük: A modernitás a legszélesebb értelemben [...] értékrendek összeegyeztethetetlen ellentétéhez kapcsolódik: 1) a kapitalista civilizáció tárgyiasítható, társadalmilag mérhető idejéhez (az időhöz mint többé-kevésbé mérhető, a piacon eladható és vehető árucikkhez): illetve 2) a személyes, szubjektív, képzeletbeli durée-hez, a privát időhöz, mely az én elbeszélésében jön létre.2 A modernitásnak Babitstól rajzolt „arca” {mely természetesen önmaga arcát is tükrözi) arra épül, hogy Arany nemcsak felismerte és elbeszélte ezt az ellentmondást, de mélyen, az etikai következményeket sem mellőzve élte át és szenvedte meg önnön kudarcát. Mintha Cálinescu éppen a nyárspolgár és Hamlet, Petőfi és Arany szembeállítását ismételné meg. Ám ahhoz, hogy ez a modernitás valódi és személyesen átélt dilemmaként bontakozhasson ki, szükség van arra is, hogy a Cálinescu által említett két tényező egymás mellett (egymást feltételezve és kizárva) jelenjen meg. Ezért vezeti be Babits a sokat idézett paradoxonét: „Petőfi nyárspolgár a zseni álarcában. Arany zseni a nyárspolgár álarcában.”3 így lesz a modernizálódási folyamatok kritikusából menthetetlenül modern értelmiségi. A modern Arany babitsi képének hatása aligha becsülhető alá.4 A modernitás, melynek Babits nemcsak teoretikusa, de részese is volt, szerette az éles korszakhatárok megalkotását, s Arany modern értelmezői és művész követői is egy olyan apafigurát konstruáltak és képzeltek 11
