Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Katalógus: Önarcképek, álarcok
A nagyidai cigányokkal egy időben jelenik meg az év sikerkötete, Lisz- nyai Kálmán (kát.69) Palóc dalok című gyűjteménye. Lisznyai úgy véli, képes az eddigi népies költészettel konkurálni: „én költészetünkben a palóczdalok által egészen új bányeret födöztem föl”,13 ezért felfedezését egész könyvsorozattá növeszti. A palóczdalokkal én különösen azon czélt akartam elérni, hogy azoknak benső költői szelleme oly befolyással fog birni az átalános költészetre, [... hogy] mintegy öntudatlanul fogja engedni magára olvadni az úgy mondhatnám még eddig csak részlegesen eltalált nemzeti jelleget, mint a minő már a nemzet mostani legnagyobb költőjének Aranynak hőskölteményén, Toldin is elömlikj.]'4 Barabás portréja kitűnően adja vissza Lisznyai Kálmán figuráját, a Petőfi szerepét a népiesség apostolaként felvállalni kívánó, rendkívül megnyerő külsejét felolvasókörutakon kamatoztató költőt. Aranyt nem a pályatárs sikere bosszantja, hanem az összehasonlítás, az igaztalan kritikai visszhang irritálja: „Lisznyai nem aljas a szotyogó szottyal: én aljas vagyok a lágy majoránnával. [...] A nyakamat teszem pedig rá, hogy nem sűlyedtem annyit a »czigányokban«, mint az illető urfi a »Kinizsiben« vagy akármelyik dalában, a tárgyhoz képest” - írja Lévay Józsefnek.15 „De ne irigyeljük babérjaikat, hadd nőjenek pálmává... vagy gombává, mindegy, mi pedig maradjunk azok, akik vagyunk, Írjunk szerényen, elbizakodottság nélkül, - ha pedig a közönség Ízlését e mostani fickándozások végképp elronthatják, akkor ne búsuljunk rajta: egy oly közönség tapsa nem ér egy dorombot” - mondja másutt Tompa Mihálynak.16 A jóslat részben teljesült: egy későbbi karikatúra Lisznyai Madarak pajtása című kötetére utalva élcelődik a megkopott dicsőségű, bánatát alkoholba fojtó irodalmáron (kát.70). Az 1850-es évtizedet meghatározó életdöntés Arany számára: a nehezen mozduló ember elszakadása a szülőföldtől, új kezdet, új életpálya indítása gimnáziumi tanárként. Két város is vetekedik érte: Kecskemét és Nagykőrös. Életrajzírója jegyzi fel az adomát, hogy Nagykőrösön egy „kékbeli presbiter elkiáltotta magát a [tanácsjülésen: »Aranyszekeret küldünk elébe!«”17 A család házát, a végleges bérletet mutatja be a költő tanítványának rajza 1860-ban a Vasárnapi Újság közönségének (kát.71). De amíg Aranyék elérnek eddig a pontig, nehéz utat kell megtenniük. A mezővárosba érkezéstől 1855 áprilisáig több ideiglenes szállás, folytonos költözés nehezíti életüket. „Most itt vagyunk, az iskola tőszomszédságában egy ekklai épületben: persze, szinte lakbér mellett, nincsenek is oily magnifique szobáink, mint amott, de elég kényelmes kis 3 szobánk van - s mi legtöbb, magunk egy udvaron, egy kis konyhakert is (van akkora, mint az otthoni) - szóval mindennek helye a mint kell. lm ezek a mi változásink és nyomoruságink hoszszadalmas krónikája” - írja szelíd iróniával Ercsey Sándornak.18 „Most is úgy megsajnáltam egy collégámat (vagy benne magamat), látva hogyan sétál Szent-György reggelén egy podgyászos kocsi után, magas Kát. 69. 110
