Török Zsuzsa: Az Arany család tárgyai. Tárgykatalógus (Budapest, 2018)
Fónagy Zoltán: Az Arany család tárgyai társadalomtörténeti nézőpontokból
A fogyasztói társadalom előtti tárgyak jellemzői Az ipari tömegtermelés megjelenése előtt a közép- és felsőosztályok környezetét a céhes kézművesek által előállított tartós és viszonylag értékes tárgyak, az agrárnépességét pedig részben a paraszti önellátás keretében előállított, részben a kifejezetten nekik dolgozó iparosok által készített egyszerű tárgyak határozták meg. A ruházat terén „a figyelem akkor nem arra volt fordítva, ami cifra és sokat mutat, hanem ami tartós, erős” - jellemezte a tárgyakhoz való viszonyt a 19. század középső évtizedeiben a vidéki nemesség életvilágát és mentalitását belülről ismerő krónikás.19 A berendezési tárgyak kiválasztásánál a használhatósággal és az esztétikai szemponttal azonos súllyal mérlegeljük a tartósságot, a bútort ugyanis életre szólóan vásároljuk - figyelmeztetett a 19. század utolsó negyedében is a városi középosztálynak szánt lakberendezési tanácsadó.20 A modern fogyasztói társadalom embere ezzel szemben egyre inkább a divatokkal gyorsan változó, olcsó tömegtermékekkel veszi körül magát. A változás azzal is járt, hogy a tárgyak, tárgyegyüttesek életciklusa egyre rövidebb lett. A korábbi korok kézműves technikával készített tárgyai általában „természetes halállal” múltak ki, azaz a fizikai elhasználódás után - esetleg közben még újabb, „alacsonyabb rendű” funkciókat betöltve - váltak hulladékká. Ezzel szemben a fogyasztói társadalomban a tárgyak természetes életciklusa gyakorlatilag megszűnt, az újabb és újabb tárgygenerációk általában „természetes haláluk” előtt kiszorítják az előttük járókat.21 „A kisebb módúak [...] többnyire két rendbeli ruhát, egy ünneplőt és egy köznapit tartottak, és minthogy az jó erős posztóból volt, tehát 15-20 évig eltartott. Többeket megnevezhetnék, akiken, emlékezetemre, két rendbeli ruhánál mást sohasem láttam, mégis közbecsülésben álló férfiak voltak” - jellemezte a reformkori vidéki nemes férfi ruhatárát Gyürky Antal.22 A középosztálybeli férfiak - különösen a 40 felettiek - gardróbjával a század vége felé sem támasztottak különösebben magas követelményeket, pedig az öltözködési előírások az 1870-es évektől sokkal differenciáltabbak lettek. Az „úri megjelenésre”, mint a társadalmi hovatartozás látható jelére ugyan ügyelni kellett, de egy középosztálybeli férfinak elég volt néhány alapszabályt betartania az öltözködésben, megjelenésüket ezen túl nyugodtan igazíthatták munkájukhoz, illetve életkorukhoz. Sőt, családos, középkorú férfinak nem is illett sokat foglalkoznia az öltözködéssel: a hanyag megjelenés még bizonyos tekintélyt is kölcsönzött. „Új öltönyt, kalapot, felöltőt csak akkor csináltattak, ha a régi nagyon elkopott vagy kihízták.”23 A levelekben elszórt utalásokból úgy tűnik, Arany ruhatára - legalábbis a felsőruházata - sem állhatott sok darabból. 1854-ben például pesti útjáról ezt írja Tompa Mihálynak: „pár csizmát s egy kabátot venni mentem - mégse vettem a drágaság miatt, inkább járok mezítláb és foltosán, mint költőhez illik” - azaz nem rendelkezett váltódarabbal a két legdrágább ruhadarabból.24 18
