Lakos Anna (szerk.): Kortársunk Chehov. Milyen gyorsan telik az idő! (Budapest, 2018)
Válogatás Csehov levelezéséből
pét csak Davidov és Glama tudta, a többiek csak a súgóra és belső meggyőződésükre hallgatva játszottak. 1. felvonás: A színfalak mögött a kis, börtöncellához hasonló öltözőben ülök. A család a földszinti páholyban izgul. Várakozáson felül nyugodt vagyok, s nem érzek semmilyen izgalmat. A színészek izgatottak és tele feszültséggel, vetik a keresztet. Függöny. Kilép a jutalomjátékos. A bizonytalankodása miatt meg attól, hogy nem tudta a szerepét, továbbá, hogy koszorút nyújtanak át neki, az első mondattól kezdve rá sem ismerek a darabomra. Kiszeljovszkij akihez nagy reményeket fűztem, egyetlenegy mondatot sem ejtett ki helyesen. Ügy ahogy mondom: egyetlenegyet sem. Csak fújta a magáét. De ennek, meg a rendezői tévedések ellenére, az első felvonás nagy sikert aratott. A színészeket sokszor kihívták. 2. felvonás. A színpadon nagy tömeg. Vendégek. A szerepet sem tudják, mindent összekevernek, badarságokat mondanak. Minden egyes szó tőrdöfés a hátamba. De - ó múzsa! - ez a felvonás is sikert aratott. Mindenkit többször kihívtak, engem is kihívtak kétszer, gratuláltak a sikerhez. 3. felvonás: Nem is játszanak rosszul. Hatalmas siker. Háromszor hívtak ki, s közben Davidov rázza a kezem, Glama pedig a másik kezemet a szívéhez szorítja Manyilov modorában. A tehetség és az erény diadala. 4. felvonás: Első jelenet. Egészen jól megy. Nyíltszíni taps. Utána hosszú, fárasztó szünet. A közönség nem szokta meg, hogy két jelenet között felálljon, és kimenjen a büfébe. Zúgolódik. A függöny felgördül. Szép látvány: az ív alakú színpadon látszik a nagy vacsorázóasztal (esküvő). A zenekar tust húz. Kijönnek a vőfélyek: részegek, éppen ezért azt hiszik, bohóckodni kell, meg rángatni a térdüket ide-oda. Vásári komédia és kocsma, egész elszörnyülködtem. Utána következik Kiszeljovszkij belépése: lélegzetelállító költői jelenet, de az én Kiszeljovszkijom nem tudja a szerepét, részeg, akár egy kefekötő, és a költői rövid párbeszédből valami nyúlós, undorító dolog kerekedik. A közönség méltatlankodik. A darab végén a hős meghal, mert képtelen elviselni a sértéseket. A lehűlt és kifáradt közönség ezt a halált nem érti meg (ehhez a színészek ragaszkodtak; nekem volt egy más változatom) kihívják a színészeket és engem. Az egyik ilyen kihívásnál felhallatszott egészen nyíltan a fütyülés is, de a tapsok és a lábdobogások elfojtották. Általában teljes kimerültséget érzek és bosszúságot. Undorító, bár a darabnak elég komoly sikere volt, amit Kicsejevék és társai tagadnak. A színházi bennfentesek azt mondják, hogy még sosem láttak ilyen erjedést, ilyen egyöntetű tapsvihart a színházban, és soha máskor nem volt annyi vita, Fjodor Adamovics Kors, 1852-1921 - a saját magáról elnevezett moszkvai színház alapítója Vlagyimir Nyikolajevics Davidov, 1849-1925 - színész, a moszkvai Kors Színházban játszott Mescserszkaja, Alekszandra Jakovlevna Glama, 1856-1942 - a Kors Színház tagja Ivan Platonovics Kiszeljovszkij, 1839-1898 - a Kors színház tagja Manyilov - Gogol Holt lelkek című regényének egyik hőse Pjotr Ivanovics Kicsejev, 1845-1902 - költő és színházi kritikus 97
