Lakos Anna (szerk.): Kortársunk Chehov. Milyen gyorsan telik az idő! (Budapest, 2018)

Interjú Székely Gáborral

A konfliktusok az üres térben jobban érvényesültek. Kizárólag a színészre próbáltam koncentrálni. Ez a felismerés és érdeklődés későbbi előadásaimban is állandó maradt. Az írói szöveg nem vált kizárólagossá, a színész állapota és jelenléte volt a legfontosabb végső információ. A szöveg egyszerű jelentése alatt végtelen sok gondolat van. Kérdések sora: miért mondja ki, tévedett-e, amikor kimondta és vissza szeretné már vonni, vagy inkább megerősíteni mindazt a következő mondattal. A szöveg adott volt, de a megfogalmazott érvet a színész játéka jelentette. Ez érdekelt a legjobban.

A Sirályban, s a Három nővérben az üres térben, a világítás is kiemelt jelentőséggel bírt. A valamiféle végtelenséget jelentő fekete térben a fény képes volt a dolgokat kiemelni, hangsúlyozni, vagy hangsúlytalanná tenni és semlegesíteni. A világításról is sokat kellene beszélni. Ahogy a képzőművészetben az impresz- szionisták találják ki, hogy a levegőt kell megfesteni, úgy G. Strehler előadásaiban is a levegő vibrálása volt a kiinduló pont. A képzőművészet nagyon érdekel, tehát fontosnak tartottam előadásaimban ezeket a kérdéseket végiggondolni. Az előadás helyi fogadtatása sem megkerülhető kérdés - LA.

Erről nem tudnék csak jót vagy rosszat mondani. Amikor Szolnokra szerződtem Berényi Gábor igazgatónak volt egy korábbi Lear király előadása, ami nyolc, vagy tíz, vagy tizenkettő előadást ért meg. Ez az előadásszám egy ilyen nehézségű Shakespeare drámával vidéken komoly eredménynek számított. Mádi Szabó Gábor játszotta a címszerepet.

A tíz év alatt, amíg Szolnokon voltam, a prózai előadások Shakespeare, Csehov, Moliére, Füst Milán, Örkény István darabok előadás száma elérte a harminc, néha a negyven előadást is. A próbákra - és ez nagyon fontos - ez idő alatt a négy-öt hét helyett a hetvenes években már nyolc, kilenc hét állt rendelkezésünkre. A munkához szükséges időért, a művészi alkotás lehetőségéért harcoltunk! A most átlagosnak tekinthető előadásszámok, sajnos megint inkább a tíz-tizenöt-körül vannak, ez akár esztétikai, akár gazdasági, szempontból vereségnek számítanak.

Negyvennégy év távlatából tekintek vissza az akkori Sirályra és a Három nővér előadásainkra. A hallgatókkal arról beszélgetünk, hogy hogyan változik a világ és vele együtt a mi világképünk is. Hogy ugyanabba a Csehov szövegbe, a Cseresznyéskert történetébe Beckett után és előtt melyik rendező mit víziónál bele, és ezt hogyan teszi? Melyek azok a végtelen gazdag árnyalatok Strehlernél, és mitől van később (pl. Vlad Mogurnál) egyre nagyobb szerepe a szexusnak. Hogy a szexualitás felszabadulása talán megváltoztatja a klasszikus történetek elmesélhetőségét is.

68