Lakos Anna (szerk.): Kortársunk Chehov. Milyen gyorsan telik az idő! (Budapest, 2018)
Lakos Anna: Kortársunk Csehov - Milyen gyorsan telik az idő! - a kiállítás szövege
Székely Gábor (1944-) 1968-ban végezte el a főiskolát, majd a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződtették rendezőnek. 1972-ben a teátrum igazgatója lett. Szolnoki munkásságában kiemelkedő szerep jutott Örkény Istvánnak. 1978-ban Zsámbéki Gáborral együtt elfogadta a Nemzeti Színház megreformálására kapott felkérést. 1982-ben innen távozott, majd a Nemzeti kamaraszínházából önálló intézménnyé alakult Katona József Színház igazgatója lett. Ezt a posztot 1989-ig töltötte be. 1994-ben az Új Színház alapító igazgatója lett. 1998-tól a Színművészeti Főiskola majd Egyetem tanára, 2001 és 2006 között annak rektora volt. A főszerepet, Ivanovot Rajhona Ádám alakította, egy olyan kisszerű és gyenge embert játszott, akinek az idegei felmondják a szolgálatot, mivel túlbecsülte az erejét. Lvov doktor (Helyey László) félszeg orvos, aki képtelen meglátni, hogy valójában milyenek is az őt körülvevő emberek. Eörsi kiemeli, hogy a doktor az erény aljas kis diadalát üli, „lám csak, minden valóban olyan romlott, amilyennek az ő szemüvegén látjuk”. (Eörsi, im. 17. o.) Jól érzékelteti az előadás stílusát, hangulatát a harmadik felvonás elején látható jelenet, amit valamennyi kritika az előadás egyik csúcspontjának tartott. Sabelszkij gróf, Lebegyev járási elnök és Borkin jószágigazgató iszogatnak, Ivanovra várakoznak, beszélgetnek, az uborkás üvegből káposztát esznek, de az üveget valamelyikük felborítja, a kiömlő káposztalevet Borkin egy tányérral megpróbálja összegyűjteni, majd megissza. Már totál részegek, amikor meglátják, hogy ott hever az asztalkán Ivanov pisztolya, erre valamelyikük bedobja az üvegbe, hogy később innen halásszák ki. Az előadás társalkotója a díszletet tervező Pauer Gyula (1941-2012). A hetvenes évek színházi látványvilágára nagy hatással volt, hogy a fiatalabb rendezőnemzedék képzőművészet felől érkező alkotókkal társult. Közéjük tartozott Pauer is, aki szobrász, formai és vizuális hatásokkal kísérletező művész volt. Az Ivanov színpadát fakéreg darabok borították, ami nem csak a látványt, de a színészek mozgását is meghatározta. A háttér egy jómódú vidéki házra emlékeztető fal volt. Két oldalt hatalmas rőzsenyalábok látszódtak. A Lebegyevék otthonában zajló jelenetekben pedig a fakéreg darabokat a bútorok alá és köré seperték. A negyedik felvonásban Mihályi Gábor leírása szerint ezekből „négy sírhalom- vagy szemétdombszerű kupacot formálnak”. (Ivanov - vagy a tragikum visszavonása, Nagyvilág, 1978/6,903. o.) A látvány és az előadás az emberi kapcsolatok fokozatos pusztulását sugallja. Szolnoki Szigligeti Színház Csehov: Sirály: a kapcsolatok érzékeny kibontása Bemutató: Szolnoki Szigligeti Színház, 1971. december 3., Rendező: Székely Gábor A helyi sajtó megosztottan fogadta az előadást. Volt olyan ítész, aki a halk beszédet kifogásolta, és azt bizonygatta, hogy a taps, ami szerinte a siker fokmérője, semmi se volt a zenés darabok, operettek tapsviharához képest. A fiatalabb 32
