Balázs Eszter: Művészet akcióban. Kassák Lajos avantgárd folyóiratai A Tett-től a Dokumentumig, 1915-1927 - Az avantgárd és folyóiratai 3. (Budapest, 2017)

Szeredi Merse Pál: Kassákizmus - A MA Bécsben (1920-1925)

politikai változásokat sürgető, agitatív művészet eszméjétől. A kommunista elkötelezettségű művészek is sorra hagyták el Kassákot, a végső szakításra 1922 tavaszán került sor, amikor a Moszkvát is megjárt festő, Uitz Béla és a dadaista költő, Barta Sándor - azaz Kassák sógorai, akik egyben a MA társszer­kesztői is voltak - egyszerre fordítottak hátat a MÁ-nak. Uitz és Barta rövidesen saját lapokat indítottak Egység és Akasztott ember címmel. Barta az átpoliti­zált német dada irányában indult el, Uitz és a hozzá csatlakozó Komját Aladár a szovjet proletkult szolgálatában utasította el a MA és a nyugat-európai művé­szek „elpolgáriasodott konstruktív esztétizmusát".5 A MA NEMZETKÖZI KAPCSOLATAI A nemzetközi nyitás jegyében a MA az 1920-as évek elején az avantgárd mozgalmak széles körével került kapcsolatba Amerikától Európán át egé­szen Japánig. Az avantgárd folyóiratok hálózatai ekkor már átnyúltak a nem­zeti és kulturális határokon, figyelmen kívül hagyva a központ (a „Nyugat”) és a periféria (Kelet-Közép-Európa) hierarchikus viszonyát.6 Az 1920-as évek első felének művészeti folyóiratai között a MA tartalmilag és vizuálisan is az egyik legkiemelkedőbb orgánum lett, amelynek köszönhetően Kassák neve Európa- szerte ismertté vált. DADAGLOBE - KASSÁK ÉS A DADA Kassák Bécsben hamar rájött, hogy sem az általa kispolgáriként értékelt helyi művészeti élet, sem a magyar politikai emigráció szubkulturális miliője nem a megfelelő közeg avantgárd programjának kiteljesítéséhez, ezért figyel­mét egyre inkább a nemzetközi avantgárd művészet újabb fejleményei kötöt­ték le. A MA 1920 nyarán elsőként a dada mozgalommal került szorosabb kap­csolatba.7 A dada az első világháború jellegzetes kulturális jelensége volt, amely új paradigmát, új nyelvet, új művészi attitűdöt teremtett. 1917-ben Tristan Tzara vezetésével ezek a sporadikus jelenségek mozgalommá szerveződtek, és Kas­sák 1920-as manifesztumához nagyon hasonlóan a világ összes avantgárd 5 Kállai Ernő-Kemény Alfréd-Moholy-Nagy László-Péri László, Nyilatkozat, Egység, 2/4., 1923, 51. 6 Daina Teters, Peculiarities in the Use of the Concepts Centre and Periphery in Avant-Garde Strategies, in Per Bäckström-Benedikt Hjartarson (eds.), Decentring the Avant-Garde, Brill—Ro- dopi, Amsterdam-New York, 2014, 75-95. Szeredi Merse Pál, A Tett nemzetközi horizontja, in Dobó Cábor-Szeredi Merse Pál (szerk.), Jelzés a világba - Háború n avantgárd 0 Kassák, Kas­sák Alapítvány, Budapest, 2016, 69-77. 7 Bővebben lásd: Dobó Gábor, Dadául írni és újraírni: Kassák Lajos és Tristan Tzara eddig kia­datlan leveleiből, Helikon, 63/1., 2017,143-156. 109

Next

/
Oldalképek
Tartalom