Borbás Andrea: Tükör és kancsó. Képeskönyv Szabó Magda születésének századik évfordulójára, a Petőfi Irodalmi Múzeum Annyi titkom maradt… című kiállítása alapján (Budapest, 2017)
Anyai ág
„[...] okos, olyan okos, amilyennek nem is illik lennie egy nőnek, de tizenhat évesen se szépség, a táncban nem kecses, a haja gyér, a fényképész előtt úgy szorítja a kezébe tett rózsát, mint egy fej vereshagymát.” (Régimódi történet, 42.) „Bármilyen furcsa is, a férfiszépség Senior szerette Rickl Máriát, s maga is gazdag lévén akkor még, nem a pénzéért vette el, csak mert olyan más volt, mint a többi kisasszony, keményebb, érdesebb, nem olyan rózsaszínű-világoskék: érdekes.” (Régimódi történet, 44.) „Jablonczay Lenke el nem utasítana egy árva gyereket, akkor sem, ha az nem trianoni árva, emlékül saját nyomorult kidobott kutyáéhoz hasonlító gyermekkora kezdeti idejére, mikor Rickl Mária a Régimódi történet-bői még nem a mosolygós, vagy megértő, hanem a szenvtelen arcát fordította felé.” (Für Elise, 38.) „Nincs egy hónapja se, hogy Nagybákay Antalnál, anyám unokatestvérénél járva látogatóban, láttam egy fiatal lánykori képet a dédanyámról, s csak elképedtem, mert mosolygott, s valami virágot tartott azon a képen, - olyan volt, mint egy igazi lány, még szép is, a szeme is nevetett. Zavarba jöttem, mert számomra egészen addig a napig csak gyilkos volt, anyám önbizalmának, álmainak a gyilkosa. Akkor, Nagybákayéknál jutott legelőször az eszembe, hogy hátha nem is olyan egyszerű ez a képlet, hátha nemcsak az, nemcsak gyilkos, de áldozat is.” (Ne félj!, 64. ) „Rickl Máriát 1912-ben lefényképezték, egy nádszéken ül a képen, és a gépbe tekint, gyászruhát visel, csaknem térdig érő gyásznyakláncot, nem mosolyog, de nem is komor, higgadtan néz az elképesztő méretű, csupa puha fekete kelmehurkából összeállított kalapalkotmány alól, mint aki még egyszer figyelmesen meg akarja szemlélni a világot, ahol már régóta időzik.” (Régimódi történet, 40.) „Anyám egyetlen fényképet tartott mindig maga mellett, s ez sem délceg apját, sem szinte zavarba ejtően szép és kalandos életű anyját nem ábrázolta, hanem a dédanyámat, aki felnevelte, azt a bizonyost, akit én ki nem állhattam, bár nem is ismertem [...] Ránézni se szerettem semmi kis kontyára, terebélyes testére, fekete ruhájára, úgy haragudtam rá fösvénysége miatt, anyám meg korholt, miért azon lovagolok örökké, hogy fruska korában nem táplálta jól, 51
