Borbás Andrea: Tükör és kancsó. Képeskönyv Szabó Magda születésének századik évfordulójára, a Petőfi Irodalmi Múzeum Annyi titkom maradt… című kiállítása alapján (Budapest, 2017)

Andrea Borbás: English Summary

Poétikailag semmi közös nem volt bennünk, nem vonzódott az avantgárdhoz, ahogy én sem a veretesebb, klasszikus poétikákhoz, de szerettem, hogy következetes az életmű, és a kimagasló regények mellett (ilyen nekem például Az őz) átlagban is jó színvonalú. „Magdát mindig érdemes elolvasni” - mondta egyszer Somlyó. De nem szerettem a drámáit, amikre, akár a szülők a kicsit rosszabbul sikerült gyerekre, ő rettentően büszke volt.

Szeretem a Vörösmarty-tanulmányát. Mély, figyelmes és érzékeny elemzés, egy elméleti szakember is összeverhetné a bokáját, ha ilyet tudna. De nem szerettem a magazinoknak adott interjúit, mert mindig biztosra ment, soha nem vállalt kockázatot.

Szerettem, hogy szeret, nem szerettem, hogy csak keveseket, bár jobbára már meghaltak, akiket szerethetett. Szerettem, hogy megbecsüli az olvasóit, nem szerettem, ha például olvasók gyerekeit megáldotta, mintha ő volna Teréz anya. Neki ez jó, mondta, nekem meg nem kerül semmibe. Mégis zavart, mert író volt, nem a nemzet lelkésze.

Szerettem, hogy híres volt és egyszerű maradt, hogy nem volt tökéletes, hogy tudott röhögni magán, amikor például az egyik bemutatója után legurult a békéscsabai színház lépcsőjén nagyestélyiben. [...] És most nem szeretem, hogy nincs.

(Emberi, szükségszerűen emberi, Háy János Szabó Magdáról, Litera, 2007. november 22.)