Borbás Andrea: Tükör és kancsó. Képeskönyv Szabó Magda születésének századik évfordulójára, a Petőfi Irodalmi Múzeum Annyi titkom maradt… című kiállítása alapján (Budapest, 2017)

Hunyady József felvétele, 1964.

I

I Ügy járt (velem, nálam) Szabó Magda hajdanán, miként Márai. Amúgy

nem volna ez rossz járás; minden könyve megvolt édesanyámnak; sorakoztak, akárcsak a Máraik, és én ettől bizalmatlan lettem; nőiesbe, úrinősbe, polgárisba, valami lágyba vagy kontúrtalanba, biztonsági kűrbe, kultúrkellemesbe utaltam, olvasatlanul, „fiatal és kegyetlen voltam, még nem szerettem igazán senkit”. [...]

Húsz éve jelent meg a Régimódi történet, akkor olvastam, együtt az Ókúttal (melyre Bata Imre hívta föl a figyelmemet), így is maradt meg bennem, jó emlékezetemben, mintha 1 könyv volna, mégpedig fontos, jó könyv, illetve a fontos az értelmezhetetlen, legföljebb a jó részeként, fontos, mert jó. [...] Szabó Magda jó emlékező, sőt, nagy, de hiányzik belőle mindenféle programosság, illetve nem hiányzik, nincs benne. [...]

Megemlítem még, hogy „Szabó Magduska úri kisleány” napra pontosan egy évvel édesanyám születése után született. Belátom, ennek hír- és intellektuális értéke csekély. Hasonló jelentőségű, ahogy az apai ágam, könnyedén, éppenhogy, érinti az övét. Ez áll a Régimódi 410. oldalán: Fáradt, rosszkedvű, elkínzott Debrecen várja Jablonczay Lenke második gyermekét, a közhangulat Pesten még rosszabb, (...) sem Esterházy, sem Wekerle nem tudnak megbirkózni stb. Szóval a nagypapám nem emelte a születés körülményeinek fényét.

Akkor tehát, ahogy táncórán Renée néni tanította a nagy udvari bókot: Most kecsesen széttárjuk a két kart, bizonyos különleges, a szokásosnál lazultabb mozdulattal behajlítjuk a térdet, aztán lassan leroskadunk, és a mozdulatban mindig egyenesen tartjuk a derekunkat, hogy arcunkat jól lássa az, aki előtt meghajoltunk.

(Esterházy Péter: Az „Ókút”-ról, „Majd ha megfutottam útjaimat”, 47.)