Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)

Vaderna Gábor: Vojtina Ars poeticája

esztétikai szintemelés allegóriája, valamint a piszkos, bűzös, poros város (Pest) átesztétizálásának problémája. Ezen klasszikus esztétikai álláspont számbavételével (s némi mértékletesség mellett) jutunk el magához a költészethez:

Nem a való hát: annak égi mássa Lesz, amitől függ az ének varázsa:

E hűtlen hívség, mely szebbít, nagyít - Sulykot, bizony, nem egyszer elhajít:

Ez alkonysúgár, mely az árnyakat,

E köd, mely nőteti a tárgyakat;

E fénytörődés átlátszó habon,

E zöld, esős lég egy május-napon;

Ez önmagánál szebb, dicsőbb természet:

Egyszóval... a költészet.

Annyiban van modernizálva ez a régi esztétikai tézis (amit, lássuk be, ezúttal nemcsak szórakoztató módon, de gyönyörű sorokban prezentált Vojtina), hogy ideális és valós ellentéte már nem az eredeti platóni kontextusban jelenik meg, hanem valamiféle romantikus esztétikai ideológia jegyében, mely szembeszegül kora realista törekvéseivel.

Ha itt véget ért volna a költemény, talán meg is elégedhettünk volna azzal, hogy Vojtina, bár kissé bohó, mégiscsak remek „énektanárnak” bizonyulhatott. Ám a költemény nem itt végződik, Vojtina nem tudja befogni a száját, s kísérletet tesz arra, hogy definiálja a „híres eszmény, vulgo: ideál" fogalmát. Nehezen követhető fejtegetések jönnek, majd az érvelés egyszer csak véget ér, félbe szakad. Zavarunkat csak növeli, ha ehhez hozzávesszük, hogy Vojtina - amikor korábban a mindent felfaló, de semmit meg nem emésztő óriáskígyó (egy boa) rémképét állította tanítványa elé, amivel ismét az emésztés problémájára, s ilyenformán saját problémájára utalt vissza újfent jelezte: egy olyan személy adja a földi valóság meghaladására vonatkozó tanácsait, aki képtelen volt túllépni saját testének fizikai működésén.

A Vojtina Ars poeticájának sajátos hatáseleme, hogy az Arany és Vojtina közötti határvonal elmosódott, nem lehet pontosan tudni, kinek a hangját halljuk. A vers, azáltal, hogy folyamatosan mások szövegeit és jól ismert téziseit idézi, különböző hangok együttes, kollektív hangjaként is olvasható. Ha nem is példátlan ez a bizonytalanság a 19. századi magyar irodalomban (gondoljunk csak Kölcsey Ferenc Vanitatum vanitas című költeményének beszéd helyzetére), mindenestre nagyon megtermékenyítő.

78