Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)
Milbacher Róbert: Ágnes asszony
Már a korai Szőke Panni (1847) is a kacérságába (vagy pontosabban tetszeni vágyásába) belebukó, ugyanakkor az apa nagyravágyásának áldozatává váló női sors kettősségét hordozza. Bűnös és áldozat egy személyben, sőt gyakorta egyazon tett hordozza mindkét sorsesemény lehetőségét, mint például az Árva fiú (1855) özvegye esetében. Az özvegy nyilvánvalóan individuális nőisége (szexualitása) megélésének érdekében minden társadalmi normát áthágva távolítja el magától anyaságát, melyre fia léte folyton emlékezteti, és akit végül ezért kell agyonvernie. Ugyanakkor a mű végén valamilyen okból a narrátor a megtébolyodó nőt mégis megszánja, Isten kegyelmét kérve rá: „Szegényt, szegényt szánd meg uram/Teremtőm!” Valójában az a kérdés, hogy a legsúlyosabb társadalmi megítélés alá eső tettet (a gyermekgyilkosságot) elkövető nő, aki korábban már férje halálában is valamilyen szerepet játszott (amire a „Csak ezt is még a föld alá / Tehetném!” sorok utalnak a szövegben), miféle szánalomra adhat okot a narrátor részéről. Hol van, vagy létezik-e egyáltalán az a pont, ahonnan nézve az anyaságát megtagadó, önző, szexualitását kiélő nő tettének motivációja magyarázható, esetleg bűne alól feloldozható. Nem csak arról van szó, hogy a mű szellemhistóriaként a gyermekgyilkosságot úgy mondja el - nyilván a megtébolyodó nő nézőpontjából -, hogy halott férje veszi magához megkínzott fiát, vagyis ebből a nézőpontból nem történt meg a gyilkosság. Míg Szőke Panni bűne fiatalságával, tetszeni vágyásával és tudatlanságával magyarázható, s így a lány elsődlegesen apja mohóságának áldozataként tűnik elénk, addig az Árva fiú esetén az olvasó kevésbé képes az özvegyben az áldozatot meglátni, hiszen szembetűnő bűnösségét a büntetésként értelmezhető megtébolyodás ellenére sem tudja feloldani, így aztán kérdés marad a narrátor megbocsátást kérő fohászának erkölcsi indítéka. Az Ősz/'ké/c-korszak balladáinak nőszereplői, ha lehet, még rejtélyesebb, szinte démonikus tulajdonságokkal bírnak. Kund Abigél (Tetemre hívás, 1877) a szavával képes szándéktalanul öngyilkosságba sodorni szeretőjét; Czifra Terka (Vörös Rébék, 1877) hűtlenségével konkrét eszköze lesz a (szintén női testet öltő) gonosznak, hogy Pörge Dani lelkét megszerezze. Talán Dalos Eszti (Tengeri-hántás, 1877) esetében lehet arról beszélni, hogy inkább naiv áldozat, mégpedig saját testi és érzelmi indíttatásának esik martalékul. Az ő esetében különösen érdekes árvaságának hangsúlyozása, ugyanis senkihez sem tartozása egyben azt is jelenti, hogy senki nem plántálja bele azokat a társadalmi tabukat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a lányok elkerüljék az éppen az ő történetében példázott tragédiát (felelőtlen szerelmi viszony, nem kívánt terhesség, halál), nincs felvértezve az érzelmi és a testi értelmű önvédelem eszközeivel. Maga a Tengeri-hántás szerkezetileg egyébiránt éppen ennek a társadalmi taburendszernek az individuumba plántálása módját meséli el, amely a kimondott tiltás („Ti, leányok, ne tegyétek!”) mellett az elmondott betéttörténet példázatosságán keresztül nevel. Ezek a női szereplők valamennyien a kisvilág- ban, vagyis a magánélet területén cselekszenek, és követik el súlyos bűneiket, illetőleg történnek velük tragikus események. A népballada kialakulásának Vargyas Lajostól származó elmélete szerint a középkorban éppen a kisvilágokba (családba, kisközösségekbe) áthelyezett tragikus történések és tettek (férjgyilkosság, gyerekgyilkosság, eladott lány, megesett lány stb.) szolgáltatták az alapvető anyagot a ballada műfaj kialakulásához. Ezek a történetek tehát már nem a nagy közösségi színtereken láttatják az emberi természet lehetőségeit, mint a középkori lovagi epikában, hanem a családon belül, vagyis nem a nagy és heroikus társadalmi szerepekre esik a hangsúly bennük, hanem az emberi létezés lélektani motiváltságára. A családon belüli viszonyokból (anya-lány, férj-feleség, apa-fiú), az ösztönök kiélésének és korlátozásának dinamikájából (szerelmi viszonyok, megcsalás, terhesség stb.) származó pszichológiai 50
