Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)
Szilágyi Márton: Buda halála
a nép javát szolgáló kooperáció. Mivel ennek a betétnek a poétikai funkciójától eltekintve, Arany lemond a mitológiai (Romulus és Remus) és bibliai (Káin és Ábel) párhuzamok kézenfekvőnek tűnő szerepeltetéséről, különösen fontossá válik a mű egészében az erős motivikus háló és a lélektanilag is kidolgozott cselekmény vezetés. Arany számára egy feloldhatatlanul kétosztatú világ kifejeződése lesz Buda és Etele konfliktusa: háború és béke dilemmája. Ugyanakkor nála a hun történelem a magyar történelem része, előképe és parabolikus mintája lesz. Nemcsak a visszavonásnak (a testvérek végzetes konfliktusának) a magyar történelmi elbeszélésekből ismerős képe sejlik itt fel, hanem ilyenformán a rossz választás terhe - a háború és a béke közti döntés - és annak minden súlya ebben a nemzeti keretben értékelődik fel, s végső kockázata is a nemzet pusztulása lesz. Ráadásul mindez erősen összefügg az eredendő nemzeti karakter meglétének (vagy esetleges elenyészésének) problémájával: a hunok egész kollektív identitása a háborúra és a hódításra épül, s az a lehetséges civilizációs fejlődés, amely a béke tartósságára épül, az így megalapozott nemzeti karaktert veszélyezteti. Vagyis a Buda képviselte alternatíva legföljebb gyávaságként vagy erőtlenségként értelmezhető, nem reális lehetőségként - miközben a permanens háború a hunok önfelszámolásához vezet. Ezt az elkészült rész után megírt történetvázlat még erőteljesebbé teszi. Hiszen a testvérgyilkossággal megalapozott történelem az állandósított testvérháború közegének mutatja be a hun s (ilyenformán a folyamatossága révén ezzel azonos) magyar történelmet. Az egység helyett a megosztottság válik alaptapasztalattá. Csak Attila és Buda szembenállása helyett immár Csaba és Aladár testvérháborújáról lett volna szó, amelybe belekapcsolódnak a hunoktól leigázott „idegenek” is, hogy legyűrjék végre hódítóikat. Ez a küzdelem pedig mitikus jellegűvé vált volna. Az így felrajzolódó koncepció egy olyan világállapot irányába mutat, amely Arany számos balladájának ismerős alaphelyzete. Az élők és holtak közti határ elmosódásával a kísértetiesség veszi át a legfontosabb szerepet, s ennek itt nem az egyéni tudat szintjén lesz jelentősége, hanem mindez történelemértelmező létállapotként mutatkozik meg. Nagy kár, hogy ezt Arany végül nem dolgozta ki, mert ez lett volna a legnagyobb szabású kísérlete a - balladái tanúsága szerint neki olyannyira fontos - démoniság megfogalmazására. A Csaba-trilógia egyik nagy kompozíciós ötlete az, hogy a hun történelem világát Arany ötvözni akarta a Nibelung-énekke\, azaz a magyar történelem előtörténetének ilyenformán az európai kontextusba helyezésére tett kísérletet (ez hasonlatos volt ahhoz, ahogy a Toldi szerelme az itáliai történelem viszonyai közé illesztette be Toldi alakját). A hun eposz hátterében felsejlő Nibelung-ének komoly kompozíciós dilemmákat is felvetett. A Buda halálában ez még nem volt nyilvánvaló, de a folytatásban, Etele halála kapcsán komoly szerepet kapott volna egy olyan mágikus tárgy, mint a viselőjét láthatatlanná 46
