Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)
Szabó T. Anna: Arany János utóélete
Valamikor hogy tudtam én muzsikálni! Hogy tudtam muzsikálni én valamikor! Muzsikálni hogy tudtam valamikor én! (Valamikor) Szilágyi Domokos, a Búcsú a trópusoktól költője, a saját verseiben voltaképp átugorja, vagy inkább megkerüli Aranyt (bár voltaképpen Adyt is), és inkább a népballadákhoz, Balassihoz és Csokonaihoz nyúl vissza; és ha modernségről van szó, akkor Babitsnál is sokkal többet utal a Nagy László-féle kortárs népi szürrealizmusba hajló versbeszédre. Azzal azonban természetesen nagyon is tisztában van, hogy mennyit köszönhet a Nyugat utáni költészet Aranynak, és Arany-könyvében Adytól József Attilán át Juhász Ferencig vezeti le ezt az örökséget (nem hagyva ki természetesen az Őszikék hatását a nyugatosok lírájára). Szinte már szimptomatikus, hogy ennek ellenére soha rá sem lép az Arany-járta költői útra - még a versformáit is messziről elkerüli. Egyetlen kivétel akad, amikor név szerint is utal rá, a Zuboly című szerelmes-groteszk hosszúversben, de itt is zárójelben, bár refrénként: (Egy szörnyű víg tragédia, egy siralmas komédia - ó, Shakespeare János! ó, William Arany!) Főhajtás is ez a Shakespeare-rel vetekedő magyar költő előtt, a Szilágyi-vers szövegében azonban nemcsak a műfordító Arany jelenik meg, hanem az Arany-féle humor vizuális trükkjei, fricskarímei is felsejlenek: életünkben a percek és 100000 bit/sec [...] mert a nők már ilyen furcsák s így lesz akkor a tanulóság!.] „Arany János kellemetlen ember", mondja ki a meglepő, Szilágyi-módra szemtelen szentenciát a Kortársunk, Arany János. Flogy mitől volna kellemetlen? Flát, éppen a humorától, mondja Szilágyi. Ezt a hagyományt, Arany keserű iróniáját és játékos szabadságát, a nemzeti emelkedettség ellenében, nyilván folytathatónak tartja - hiszen itt nem lehet egy rossz lépéssel belesüllyedni az általa oly gondosan került pátoszba, lévén, hogy már eleve locsogós területen gázol a költő. Szilágyi Domokos humoros versei éppen ezért vidáman verslábalnak ezen az ösvényen. Arany és Petőfi játékosságát lehet felfedezni Szilágyi Domokosnál az 1959- es eposznak ígérkező verses Előhangban, a vers főcíme mutatja a témát - Gatyáimnak nagy voltáról: Nem éneklek ölő csatákat, kemény vitézek vére hulltát, gyors ceruzámnak büszke témát nem a harcokkal tele múlt ád, nem dallok győzedelmi mámort, mikor száz trombita riad rekedt hangon és kis mosollyal megzengem a gatyáimat. 112
