Vaderna Gábor (szerk.): „Egyszóval… a költészet”. Arany-verselemzések (Budapest, 2018)

Szabó T. Anna: Arany János utóélete

Hasonlóan maró gúnnyal íródott a Vojtina levele egy másik fiatal költőhöz, olyan Aranyra valló sorokkal, mint:

Te ösztönös légy, zabolátlanul.

Bolond volnál, tudós könyvekben bogarászni:

Jobb kosaradba tücsköt-bogarat belerázni [...].

Az a fogalom, hogy „lírai hitel”!

Költészetben is csak hirdetni kell. [...]

Indulj, ne félj: a reklám rangot ad.

S a győzelem kíséri Peg... azazhogy tankodat.

A Keveháza és az Őszikék ihletését vélem felfedezni az egyszerre rezignált és vad Harminc év népdalszerű soraiban:

Miért adott gyilkos fagyot,

Szikkadt földre miért ragyog,

Tudja, aki elvetette,

Életemet hova tette.

[..]

Életemnek kopár delén Hadd halljam meg szállni felém Azt a sötét, nagy madarat,

Aki innen Hozzád ragad.

A népdalmottós gyászvers, az Amor redivivus soraiban is az Arany-balladák derengenek, a holtából visszajáró szerelmesről például így ír:

Már a ködben selyme lebben, Karcsú, fehér lova táncol, Testén fehér burnusz, lábán Uticsizma kordovánból.

Térdenállva húzom róla, Csillog büszke szín alatta, [...]

Szeme, szája, hangja, bőre,

Ölelése csupa bársony.

Minden izmod ismerős már,

Én egyetlen utitársam...

Az Óda a hegytetőn pedig mind tájleírásában, mind soraiban idézi a mestert, némi Petőfi- és Babits-ízzel keverve:

Lent lángol a zsarnok, völgyi meleg [...]. Szikrázik a fényben a drégelyi fal,

A rét, a folyó, meg a szénakazal,

És úszik a gólyák szárnya. [...]

Itt tiszta a lég, nem fojt el a por,

Nem csipked a légy, nem sír a nyomor, Nem bűzlik az ólban a trágya. [...]

Becsukódik a tóban a rózsaszirom, Felhőbe hanyatlik a drégeli rom, Hányadszor, századok óta?

Hosszan sorolhatnánk még az Arany-hatású verseket, de zárásul még az Amor redivivus párját, az Amor fatit idézném:

104