Kaszap-Asztalos Emese: „Melyik talál?” Arany János életében készült képmásai (Budapest, 2018)
„Hogy melyik arcképem választom rajzai közzűl?”
E versike külön jelentőséget kaphat, ha figyelembe vesszük, hogy Arany életének utolsó, az Ellinger testvérek műtermében exponált fotóira reflektálva ugyancsak írt egy négysorost Melyik talál? címmel, ezáltal mintegy keretbe foglalta saját „arcképcsarnokát”. Arany költészetében kép és szöveg együttállása csak elszórtan, alkalmanként tűnik elő, ám ez amennyire szórványos, annyira kitüntetett pontjait jelenti az életműnek. (így például a legelső és legutolsó arcképén túl legjelentősebb, Barabás Miklós által készített olajképe mellé is fűzött bökverset.) Rögtönzéseivel, apró verseivel ellátott arcképei olyan ikonográfiái pontok, melyeknek a szöveg rétegzett többletjelentést ad, vagyis látványosan rávilágítanak arra a ritkán figyelembe vett tényre, hogy a művészről készült ábrázolások szerves egységet képeznek az életművel. A költő első, reprezentatív ábrázolását Barabás Miklósnak köszönhetjük. Arany János 1848 májusában ellátogatott Pestre, ahol modellt ült a festőnek (2. kép). E találkozás nem valósult volna meg Petőfi közbenjárása nélkül - legalábbis Ercsey Sándornak, Arany sógorának anekdotikus elbeszélése szerint. E kultikus jellegű történet szerint pesti tartózkodása során, „Petőfi fölszólítja Aranyt, hogy arcképét közzététel végett Barabásnál vétesse le. S midőn Arany ettől, szokott szerénységénél fogva vonakodott, Petőfi azon kijelentéssel: »No, Jankó [...] ettől ugyan meg nem szabadulsz«, csaknem erőszakkal vonszolá Barabáshoz.”8 Az ellenőrizhetetlen hitelű visszaemlékezésből a kép keletkezéstörténetét illetően annyi biztosan rekonstruálhatató, hogy Petőfi szívén viselte Arany János már elkészült portréit, hiszen az Életképekben megjelent metszetekből négyet megkaparint továbbküldés végett, egyet pedig kitett falára.9 Arany képmása Petőfi otthonában így francia forradalmárok portréi mellé került, egyfelől beemelve Aranyt saját intellektuális terébe, másfelől vizuálisan sugallva, hogy az általuk képviselt új irodalmi beszédmód a forradalmárokéhoz mérhető.10 Petőfi, mint már korábban is említettük, céltudatosan használta a vizuális önreprezentáció eszköztárát, ezáltal egy új, kevésbé rejtőzködő attitűdöt, a nyilvánossági formák fontosságát közvetíthette Arany felé. A grafika a korszak leghaladóbb irodalmi lapjának mellékleteként jelent meg, és arcot adott a Toldi szerzőjének a nagyközönség számára. A költőről kialakult vizuális képünket máig leginkább ez, valamint az alábbiakban tárgyalt Barabás-ábrázolások határozzák meg, az ő litográfiái és olajképei által vált Arany a közösségi emlékezet részévé. A költő 1848 tavaszán több mint egy hetet időzött Pesten, ezalatt Petőfinél lakott a Dohány utcában, aki a korszak meghatározó írói, művészei (például Vörösmarty Mihály, Egressy Gábor) körébe vezette be. E fővárosi tartózkodás során, Petőfi társaságában részese lehetett a politikai, kulturális eseményeknek, intenzív alkotói-művészi kapcsolatokat épített ki. Nemhiába találta később felejthetetlennek azokat az órákat, mikor például Vörösmartyék társaságában, a jelenlévők „lelkes fejtegető szavai” kíséretében olvashatta fel a Toldi estéjét." Barabás statikusnak tűnő kőrajza mögött valójában tehát egy nyitott, élénk, a legdivatosabb, szellemileg legpezsgőbb fővárosi helyszíneket látogató fiatalember arca is feltűnik. 12
