Rév István Árpád: Bábosok könyve. Rév István Árpád képeskönyve - Bábtár 4. (Budapest, 2018)

Bábművészeti képeskönyv - Függelék - Levél a bábosokhoz

Más. Dramaturgiai és rendezési baklövés, ha a szereplő a szöveg szerint folytonosan a lábáról beszél. A szűk kis cipő körül forog a mese. Zsákjátékban nincs lábuk a babáknak (ha van, az giccs). Minek erre még külön is felhívni a nézők figyelmét?! Vagy: „A kalapom mellé bokrétát tűzök” szavalja az édes bábu, de kalap nélkül áll a színen, bokrétának pedig híre-hamva sincsen!

Bosszantó hibák. De sorolhatnám őket még oldalakon keresztül. Ezeket csak mutatóba biggyesztettem ide. A „hangi alakoskodásról”. Ez nem egyéb, mint a szöveg színészileg való megjátszása. A bábosnak tökéletesen szép szövegkiejtéssel kell beszélnie. A szerepet „kiértékelve”, annak érzelmi részét „valószínűen” kell hangsúlyoznia. Meggyőződéssel, úgy, hogy minden kétséget kizáróan érezze a néző, hogy a báb hiszi is azt, amit „mond”. Dinamikában erőteljesen beszéljünk, erőteljesebben, mint az életben, mert a hangfalmögötti „suttogás” és bizonytalan hangsúly kívülről nem hallatszik. Nagy hiba, ha a bábos szerepmondás alatt „nagy színész” akar lenni, és természetével ellenes hanghordozással deklamál. Ebből a természetellenes mivoltából aztán elég gyakran kiesik, mire a „nagy” teatralitásból — giccs lesz! Ne erőltessünk, legyünk egészen természetesek, csak tudjuk a szerepet, és „megy- győződéssel” beszéljünk, akkor jók leszünk. Tapasztalatom, hogy sokan tudnának helyesen „hangi alakoskodást” belevinni a játékba, ha - na igen, ez a ha! - nem lenne „gátlásuk”.

Az indiszpozíció más. Az elmúlik, de a gádás súlyos „rátermettségi” hiba. Akinek gátlásai vannak, jobb, ha leteszi a bábut. De nézzük csak a gátlás eredőjét! Mi a gátlás? Semmi egyéb, kedves bábosaim, mint a nem őszinte emberek lelki defektusa. Majomság és sznobizmus. A beképzelt „ember” szégyenkezése amiatt, hogy „játszik”.