Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

3. „Intézkedtem, hogy az urak megkapják honoráriumukat.”

útján. Utolsó pillanatáig eszméleténél volt; fél órával halála előtt behívatta a kórház orvosát, és udvarias mozdulattal mondta: „Intézkedtem, hogy az urak megkapják honoráriumukat.” Úgy halt meg, mint egy nagyúr, aki nem távozhat el tartozással az életből, gondosan, öntudatosan rendelkezett, mindenkinek megadta a magáét, mindenki kapott egy mosolyt, pillantást vagy kézszorítást. „Ez az utolsó napom” - mondta halála napjának reggelén; s az őszi fák lombját nézte sokáig, a fákat az ablak előtt, rövidlátó és fáradt szemekkel. A haláltusát megelőző rövid időben, mikor biztosan tudta már, hogy néhány óra vagy néhány perc múlva meg kell halnia, megrendítően bölcs és nyugodt volt. Mindig bámultam csodálatos képességét, ahogy távlatból, a maga tartózkodó távlatából tudta nézni az életet. Ez a különös képesség jellemének sajátja maradt élete utolsó percéig.

(Egy polgár vallomásai)

Este nyolckor születtem, fújt a szél.

Kassát szerettem és a verseket,

A nőket, a bort, a becsületet S az értelmet, mely a szívhez beszél.

Mást nem szerettem. Minden más titok.

Nem könyörgök s ne irgalmazzatok.

(Ujjgyakorlat 1.)-72-