Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

2. „Kirakni rajzod, régi Kassa, álom...”

❖ Innen, a Rozália sírhantjai közül talán legnemesebb Kassa arca: tornyai és háztetői megtöltik a kék légi teret s az élettér jogát, mely egy város körzete, féltékenyen őrzik a holtak is. Olvastam az ismerős neveket, s minden név mögött derengett az életforma, mely közös volt, melyhez a név viselője tartozott. Milyen is volt ez a város?... Szorgos és józan, áhítatos a betű iránt, korán kelő a műhelyben. Amellett gáláns város is volt: egy méregdrága, szürke márványból állított mauzóleumon olvasom a város divatos virágkereskedőjének nevét; bizonyság a mauzóleum, hogy gáláns volt a város, ahol a gyászoló özvegy ilyen pompás és pazar síremléket tud állítani rózsák és szegfűk jövedelméből az elhunyt kedvesnek... Az életkeret megmaradt minden viszályon át, a holtak őrzik az életteret. Az élők dolga, hogy megőrizzék és továbbépítsék ezt az életformát, mely mintája a magyar kultúrának.

(Jakab polgár anyja)

❖ Tizenkét éven át nem volt olyan napom, hogy ne gondoltam volna Kassára. Időnként könyveket írtam abból a célból, hogy fokozottabban és bensőségesebben gondolhassak erre a városra. Álmodtam, hogy bemegyek egy kassai kapu alá, keresek valamit, tölcsért csinálok tenyeremből, és úgy kiáltok fel a folyosóra, hívom valamelyik eltűnt pajtásomat. A szülőváros mindenkiből érzékenységet vált ki; de nálam ez az emlékcsoport valóságos rögeszme. Mindent őrzök, vizsgálok, ami onnan-62-