Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

2. „Kirakni rajzod, régi Kassa, álom...”

elviselhetetlenül ocsmány, fertőzött és embertelen, ez örök varázskörön belül nem tudna hatni többé. A szülőváros területenkívüliségének csodája ez. A kirakatok, az emberek és a házak arca, mindezt nem kell külön észlelni: mindez hozzátartozik életemhez. Aki ezt nem tudja, talán felszabadult és kötetlen ember, talán otthon van a világban; de nagyon szegény ember, mert nincs otthon az egyetlen helyen, mely e vad világon belül oly biztonságosan őrzi életünk alapérzéseit, mint a régi várak, kőfallal, bástyával és felvonóhíddal, őrizték kis emberi közösségek titkait.

(A kassai bombák)

❖ A malom zúg, s most emlékezem, hogy álmaimban, az elmúlt negyven esztendőben, sokszor hallottam ezt a zúgást. Az élet alján, az álom és a valóság alján zúgott a malom, pontosan így, ezzel a tompa és eszelősen következetes zörejjel, s őrölt valamit. Mit is őrölt? A valóságban természetesen gabonát. De a malom nemcsak mezőgazdasági üzem és ipar, nem, a malom bibliai fogalom, az ősfogalmak egyike, mellyel az emberek eszmélete és álma telítve van. Mindig a malomról volt szó, az őskorban, a malomról, mely őrölt búzát, olajos magvakat, de őrölt, Isten nevében, Kinek szerszáma, életet és sorsokat is. Minden vallásos képletben megjelenik a malom, az emberi eszmélet legmélyén őröl, pontosan ezzel a makacs zúgással, ismeretlen erő hajtja, mely valamikor Isten személyes ereje-59-