Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

Márai Sándor és Kassa: Kirakni rajzod, régi Kassa, álom

Reims, Köln és Firenze fölött kóvályog a lélek e hetekben, s a pusztulás fölött a harci lángokban villogó templomkeresztek mutatják az elsötétedő világban a tévelygő léleknek az utat. Az aggódó szellem nemcsak a problémára, hanem a megoldásra is érzékeny, ezért látja meg a „katedrálisok szövetségét”, mely összeköti Kassát Európa más városaival. Reménykedik, hogy van megoldás egy világégés közepette is, amíg vannak eszmék és emberek, amelyek és akik felülemelkednek mindazon, melyek az embert önsorsrontóvá teszik. A Város azonban nemcsak a háború, hanem a polgári lét identitásproblémái és az eltűnt, visszahozhatatlan idő miatt sem a régi. Ide kapcsolódó élménye a féltés is, mely különösen a háború kiélezett helyzeteket jelentő időszakában kerül előtérbe. Az ember nem hisz egészen őszintén abban, hogy a szülővárosára bomba eshet. Oxfordra, igen. Nürnbergre, igen. De a Mészáros utcai házra, Kassán?... Ne vicceljetek. A veszélyt, mely örök, mint az élet - melynek egyik legfeltűnőbb sajátsága, hogy életveszélyes a történelmi balesetet, melynek személyes esélyeit oly minimálisnak véljük, mint azt, hogy meteor is eshet fejünkre egy nyári éjszakán, csak akkor tudatosítja a legtöbb ember, mikor már bekövetkezett. A kassai bombák nemcsak háztetőket sértettek meg, hanem azt a nehezen elhárítható és tudatosítható alapérzést, hogy a gyermekkor mítosza hatalmasabb, mint a világ gonosz erői. Hát nem hatalmasabb...

(A kassai bombák, 1941)-31 -