Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

9. „Nincs vezércikkünk, fiatalúr...”

❖ Diákkoromban elfogódottan lopakodtam be az ismerős helyi nyomdák szedőszobájába, néztem a kéziszedők munkáját, míg az öreg Banekovics, a helyi szedők doyenje s a legnagyobb helyi lap mettőrje, egy napon reám szólt: „Nincs vezércikkünk, fiatalúr; írjon valamit.” Átmentem a szerkesztőségi szobába, amely éppen üres volt — a szerkesztő kártyázott valahol —, leültem az egyik asztalhoz, találtam néhány kutyanyelvet, rágni kezdtem a tollszár hegyét, s írtam egy vezércikket a kártékony és önkényes városi gazdálkodás ellen. Banekovics elolvasta a cikket, megdicsért, rögtön kiszedte, saját kezűleg betördelte, s estére meg is jelent. Izgatottan jártam a városban egész nap, úgy éreztem, valami jóvátehetetlen történt velem. Tizennégy éves voltam.

(Egy polgár vallomásai)

❖ Illedelmesen ült, halkan beszélt. Szomorú volt, lesújtott, rettenetesen fáradt, mint az egész „generáció”, és nagyon szemérmes. Néztük egymást; ő néha lesütötte a szemét. Tudod, mennyire utálom a generációs jelszavakat, harmincasok és ilyesmi, mindez játék a szavakkal. Van egy „generáció”, az utánunk következő, az még sokkal inkább ebrúdon van. De ahogy bámultam Káldort, az ő Dél-Amerikájával, szomorú és nyugtalan lettem. Mégis, mi is lekéstünk. Pedig most lenne az ideje: a múltkor a Tageblattban láttam vezércikket Kaminskytól, akivel egyetemre jártam Frankfurtban. Feri képviselő, Pista jó nevű a film körül, most lenne itt a pillanat, mikor az én „generációm” átvehetné az üzletet, a- 126-