Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

9. „Nincs vezércikkünk, fiatalúr...”

❖ Dönyi, a „gazdag szülők gyermeke”, keveset tartott csak a család tekintélyéről; a nagyszülők földet béreltek a környéken, az apa már saját házában lakott, s vagyona kamataiból élt; Dönyi volt a legkisebb a családban, fáradt és öreg szülők kései gyermeke, s talán nem is várták nagyon szívesen ezt az illetlen késéssel érkező jövevényt a családban. Kövér, tunya, kétségbeesett pillantású fiú volt. Otthon kissé csodálkoztak, hogy ezzel a gyerekkel barátkozom; de nem szóltak ellene. Minden más volt Dönyiéknél, idegen és nyugtalanító. Az apa, ez a haragos, bibliai aggastyán naphosszat az ablak mellett ült, gyanakvással szemlélte barátságunkat, soha nem vetett felém egyetlen szót sem, s köszöntésemet is csak mérges morgással viszonozta. Az anya meghalt már, mikor én Dönyit megismertem, s helyét az apa és a gyermek mellett egy társalkodónö s megszámlálhatatlan sok, jövő-menő rokon nő foglalta el. Barátom, legkisebb gyermek a sok közül, magányosan nevelkedett az aggastyán mellett, szégyellte apja vagyonát, szégyellte azt a jómódot, melyet az öreg zord fenséggel fitogtatott, s még nem volt tizennégy éves, mikor ritka őszinteséggel és belátással megmagyarázta nekem, hogy ők nem „birtokosok”, csak vállalkozói a földnek. Sugárzó értelmű fiú volt és meglepően művelt.

(Egy polgár vallomásai)

❖ Az énektanárt Vargóczynak hívták, és sűrű, torzonborz fekete szakálla volt. A segédjét Strachénak hívták, és kispap volt.- 121 -