Márai Sándor: Régi Kassa, álom (Budapest, 2013)

7. „Norbert páternek nem voltak kegyencei.”

játék, s a püspök úrnak, ha hírét veszi, kevés öröme telt volna csak benne.

(Egy polgár vallomásai)

❖ Norbert páter szívesen mosolygott. Törékeny testével nem sokat törődött, alattomosan támadó, időszakos betegségekkel nem feküdt ágyba, s mikor ötvenéves korában, a nagy válság idejében az első szívrohamok kínozni kezdték, esztendőkig élt még szótlanul, orvos nélkül, betegségéről rendtársai és kedves növendékei sem tudtak. Mértékletesen élt, nem adta meg magát a test szenvedélyeinek, nem dohányzott, nem élt szeszes itallal, keveset aludt és nagyon sokat dolgozott. De a munka sem volt „műsor” nála, mint a félénk idegbajosoknál, akik órarendbe, zsinórmértékbe menekültek a belső zűrzavar rendetlensége elől; a „munka”, az a különös összessége tevékenységnek, magatartásnak, érzéseknek és szándékoknak, amelyek e névtelen és - Kristóf úgy vélte - nagy nevelő napját megtöltötték tartalommal, inkább csak véletlenül állott rendbe keze alatt. Nem volt merev, nem kerülte az életet és nem sóvárgott utána, nem ujjongott és nem jajongott. Pap volt, magányos volt, és élete egyensúlyban maradt, egészen a homályos pillanatig, amikor a szervezet a maga titokzatos tiltakozó jogával, valamilyen új rendtartást, a betegség életalakját parancsolta meg e szemérmes és alázatos léleknek.

(Válás Budán)- 106-