E. Csorba Csilla: Halotti maszk, élőmaszk. Tanulmányok a kegyelet kultúrtörténetéből (Budapest, 2006)
E. Csorba Csilla: Elöljáróban
képezik a halotti maszkok, összesen harminchárom példány. Talán nem véletlen, hogy a magyar irodalmi kultuszkutatás egyik emblematikus jelentőségű tanulmányát éppen a Művészeti tárat 1975-től 1980-ig vezető W. Somogyi Ágnes írta 1977-ben, mikro- filológiai alapossággal mutatva be Ady Endre halálának, halotti maszkja készülésének történetét. A kis irodalmi pantheont képező maszkgyűjtemény nem hagyta érintetlenül a fiatalabb generáció tagjait sem, s az 1990-es évek közepén hozzáértő kutatóját találta meg Kovács Ida személyében, aki szintén az irodalmi kultuszkutatás keretében dolgozta fel tudományos igénnyel a hazai közgyűjteményekben található maszkokat. Bár a vágy, hogy szélesebb közönség elé tárjuk, kiállítás formájában bemutassuk e maszkokat, igen régóta él bennünk, sokáig ódzkodtunk ennek megvalósításától, mert bizonytalanok voltunk a fogadtatást illetően: vajon milyen érzelmeket kelt ma az elidegenedett halálhoz való személytelen viszonyulás, milyen reakciók születnek mások halhatatlanná vált vonásainak szemlélésekor? Ami régen természetes volt, ma esetleg félelmet kelt. A halotti maszk, amelyet egykor versben, regényben örökítettek meg, amely vamtas-szimbólumként, élet és halál körforgását szimbolizáló tárgyként, szép szoborként lakások falát díszítette, ma eltűnni látszik tudatunkból, halotti szokásrendszerünkből. Bátorítást külföldi társintézményeinktől nyertünk: a marbachi német irodalmi múzeum, a Schiller-Nationalmuseum Archiv der Gesichter. Toten- und Lebendmasken aus dem Schiller-Nationalmuseum címmel 1999-ben mutatta be igen rangos, 240 darabot számláló gyűjteményét, melyet a későbbiekben katalógus kíséretében a Frankfurt am Oderben található Kleist Museumban is kiállítottak. A düsseldorfi Goethe-Museum 2000 decemberében - 2001 januárjában Gedenken in Totenmasken címmel mutatta be saját gyűjteményét. A végső elhatározásra a Musée d'Orsay 2002 tavaszán rendezett Le Dernier Portrait című kiállítása bírt rá, amely ismereteink szerint a téma eddigi legteljesebb megközelítését nyújtotta, több mint 200 műtárgyat vonultatott fel, mellyel a közönség elmélyült érdeklődését sikerült kiváltania. Katalógusunk tanulmányai az utolsó portré keletkezésének, szerepének ókor óta meglévő szokásrendjéről, annak a kultúrákba ágyazottságáról, valamint a művészetekkel való szoros kapcsolatáról szólnak. Az írások szerzői: Claudia Schmölders docens, a berlini Humboldt Universität fiziognómia kutatással foglalkozó kultúrtörténésze, Szűcs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa, illetve a Petőfi Irodalmi Múzeum részéről Kovács Ida irodalomtörténész, a jelen kiállítás rendezője, valamint E. Csorba Csilla művészettörténész. Vállalkozásunkat a magyar közgyűjtemények, valamint családok, magángyűjtők segítsége nélkül nem tudtuk volna megvalósítani, köszönet érte. 2006. június 10. E. Csorba Csilla főigazgató Petőfi Irodalmi Múzeum
