E. Csorba Csilla: Halotti maszk, élőmaszk. Tanulmányok a kegyelet kultúrtörténetéből (Budapest, 2006)
Kovács Ida: ,Áthorpadni a nemlétbe" (Halotti maszkok)
Museum der Stadt Wien - az egyik legkiemelkedőbb kollekció, amely több mint 280 maszkot számlál, de szintén jelentős a berlini Hohenzollern-Museum állománya is. A Schiller-Nationalmuseum und Literaturarchiv, bár a fiatalabb gyűjtemények közé számít, több mint kétszáz maszkkal rendelkezik. Az edinburghi Frenológiai Múzeum, amely az 1880-as években Nagy-Britannia egy tekintélyes maszkgyűjteményét mondhatta magáénak, közel 300 darabot őriz, ám az anyag kétharmada restaurálásra szorul. Közel 60 db maszk birtokában van a weimari Goethe Nationalmuseum (Stiftung Weimarer Klassik). Az amerikai Pnnceton Egyetem Könyvtára gondozza Laurence Hutton (1843-1904) magángyűjtő anyagát, több mint 70 db maszkot. A valaha legnagyobb német maszkgyűjtőnek számító Walter Kneg antikvárius (1901-1955) anyaga a második világháborúban jórészt megsemmisült25 Jelentős veszteségnek számít a londoni James Deville's Phrenological Museum anyagának teljes szétszóródása: az 1830-as években az intézmény leltára több mint 1800 arclevonatot és koponyát tartott számon.26 Maszkok Magyarországon Magyarországon a középkorban, a XVII. század felvirágzó halotti kultuszának részeként támad az igény, hogy a megboldogultat - holtában - megörökítsék. Az előkelőségeket: nádorokat, bíborosokat, fejedelmeket nagyméretű olajfestményeken, ún. ravatalképeken, valósághűen, teljes életnagyságban, díszes ruhában jelenítik meg. Garas Klára kutatásai szerint az első hazai ravatalképre vonatkozó adat 1594-ből, míg a legkésőbbi a XVII. század végéről származik.27 Sem a magyarországi, sem az erdélyi uralkodók, fejedelmek, arisztokraták nem követték a nyugat-európai modellt az effigies készíttetése terén. Képmások, valójában alteregók szerepeltetése azonban a XVI-XVII. században mégsem ritka a hazai fejedelmi illetve arisztokrata családok gyászszertartásain. Szabó Péter a XVII. századi magyar főúri temetési pompát bemutatva, a vezekényi csatában elhunyt négy Esterházy-fiú közös temetését hozza példaként, s említi azt a Lengyelországban is dívó szokást, miszerint a halott előkelőséget a gyászmenetben alteregó, azaz egy, alkalmasint két vagy több személy is megjeleníti, valamint külön szerep jut az ún. mortarium lónak, lovaknak is. Az alteregók általában díszes öltözékű és fegyverzetű lovagok a gyászmenet élén, akiknek öltözete, s a kezükben tartott tárgyak (zászló, kard, buzogány) szimbolikus jelentést hordoznak.28 Temetési maszk készítéséről és portrészobrászatról azonban Magyarországon a XIX. század elejéig egyáltalán nem beszélhetünk. Szimbolikusnak is tekinthetnénk, ám semmiképp sem véletlen, hogy a legkorábbi általunk ismert és fennmaradt maszk az antikvitás bűvöletében élő Kazinczy Ferencé. Ő az első olyan modem írónk, aki jelentőséget tulajdonít képzőművészet és irodalom kapcsolatának, hangsúlyt helyez ennek ápolására, valamint lelkesen buzdítja író - és költőtársait portréjuk elkészíttetésére. Törekvéseit feltehetően az a Goethe inspirálta, aki szerint a művészet egyik legfontosabb feladata, hogy a szépség és a hatalom képviselőit megörökítse. Bizonyára mindketten egyetértettek ideológusukkal,
