E. Csorba Csilla: Halotti maszk, élőmaszk. Tanulmányok a kegyelet kultúrtörténetéből (Budapest, 2006)

E. Csorba Csilla: „Most, hogy nem vagy, megsokszorozlak" (Halottábrázolás fotográfiákon)

nem sokkal, esetleg a feliavatalozás pillanatában kellett elkészülniük. E polgári szokás újbóli megjelenése, pontosabban egy új műfaj, új médium segítségével történő gyakorlása természetesen visszanyúlik egészen az antikvitás halotti rítusaihoz, még inkább a 17.

századtól elterjedő epitáfiumokig, a Németalföldről induló ravatalképek soráig. Elődjének tekinthetők a díszes reneszánsz sírok, halotti emlékművek, amelyek időtálló anyagból, márványból, gránitból, bronzból készültek, s az örök élet ígéretét jelképező épületek, legtöbbször templomok csarnokaiban, kerengőjében állíttattak fel. A síremlékek kőszobrai, márványportréi, domborművei, nem beszélve az arc

utolsó lenyomatát megőrző, gyakran készített halotti maszkokról, az elhunyt egyénített vonásait hordozták, az individuumot jelenítették meg. A műtárgyakon, síremlékeken „testet öltött" halottat nem egyszer életének egy fontos, emlékezetes pillanatában örökítették meg, így életszerűségével a feltámadás ígéretére is apellált: ilyennek fogjuk látni őt az örök találkozáskor. Nem véletlen, hogy az egyház maga is, bár a lélek feltámadását helyezi előtérbe, a test utólagos megjelenítését is fontosnak tartja: a pápasírokon emlékműveken a halál allegorikus kellékeinek kíséretében aktív életkorukban jelennek meg az egyházfők,

KBSJÓZSEFA HALOTTASÁGYON, 192L DECEMBER 31, KISS OTTÓ FELVÉTELE, HM

a bebalzsamozott szentek teste

évszázadokon át látható és erőt adó. Montaigne leír egy általa látott nagyszombati rituálét, amely során a római Lateráni templomban Péter és Pál apostolokat

KARINTHY FRIGYES A HALOTTAS ÁGYON, 1938. AUGUSZTUS 29, PIM