E. Csorba Csilla: Halotti maszk, élőmaszk. Tanulmányok a kegyelet kultúrtörténetéből (Budapest, 2006)

Claudia Schmölders: A holtak arca

Claudia Schmölders: A holtak arca (Visszatekintés)

„Hamlet: Akkor nem is láttátok arcát?

Horatio: Tisztán uram! rostélya nyitva volt.

No! És mogorva volt?

Horatio: Ábrázatán Inkább bú, mint harag"

Nem minden babonás emberből válhat történész, némely történész azonban babonásnak bizonyul. Ami pl. az atya alakjának hírhedt megjelenését illeti a Hamletben, ennek egyfajta sajátságos történeti visszhangja is ismeretes. Több mint háromszáz évvel a dráma keletkezését követően, 1930 szeptemberében Arnold Zweig egy Freudhoz címzett levelében a következő élményét írja le:

„Bal szemem oly módon tréfál meg, hogy azt Ön előtt, mint pszichológus előtt nem hallgathatom el. Előre kell bocsátanom, hogy a látás aktusa során a retinában található folyadékbuborékok kivetítődnek a világba, akárha egy kamera által, úgyhogy a látótér közepében homályos, kerek, viszonylag átláthatatlan kocsonyát érzékelek... Május közepe óta ezen a közbülső szürkés-sárga mezőn torzképek jelennek meg, éjjel és nappal... Az első hónapban zsidó fizimiskák jöttek. A zsidó ábrázat minden típusa elvonult szemem előtt. Azután többnyire fekvő alakok arcvonásait láttam, álluktól fölfele, zárt pillákkal, szóval halottakét. Naponként változtak bomló, széttört arcvonásokká, majd újra vissza halálfejjé... elképzelheti, mennyire nyomaszt, s ugyanakkor érdekel ez az optikai jelenség. Az a magyarázat, amit én adtam neki... kétharmad részben nyilván fantazmagória. Az utolsó harmadot még nem nevezem meg, mivel egyelőre nem vagyok bizonyos a dolgomban, de könnyen lehet, hogy az egyre újabb holt arcok hátterében apámmal és apósommal szembeni bűntudatom játszik szerepet, fel nem bontott kapcsolatok, melyeket először analitikus szemléletnek szeretnék alávetni, mielőtt tovább tudósítom Önt."

Mint mondottam, 1930 szeptemberében vagyunk. Freud Rossz közérzet a kultúrábarí\a egy évvel korábban jelent meg, s részletes, az Ödipusz-komplexuson alapuló magyarázatát tartalmazza a bűntudat, a felettes én valamint a lelkiismeret felépítésének. Arnold Zweignek, aki Freud nagy és gyermekes tisztelője, az idézett jellemzéssel sikerül egyfajta pszichológiai settinget adnia levelezőpartnere számára, úgy azonban, hogy fiziognómiába, s ezáltal bizonyos mértékig szociológiába fordítja át a pszichoanalitikus elméletet. Képzetei ugyanis sem nem voltaképpeni álmok az analitikus számára, sem nem hallucinációk, melyeket a pszichiáter megfontolhatna - nem: ezek üres, viszont következetes projekciók a „homályos kocsonyára". A páciens szembelseji galériája, ez a festészet és törzsi emlékezet köztességében képződött valami ugyanis egyál