Kalla Zsuzsa: Beszélő tárgyak. A Petőfi család relikviái (Budapest, 2006)
Katalógus
40. 1. Petőfi magyar nemzeti viselete 2. Gyűjteménybe nem került. 12. Ezt az öltözetet, amelyet Tóth Gáspár hazafias érzelmű, művészetpártoló iparos készített neki, 1844—45 -ben hordta Petőfi. - Vachott Sándor költő testvére, Vahot Imre, aki a Pesti Divatlap című folyóirat főszerkesztője volt, 1844. július l-jétől segédszerkesztőnek alkalmazta a költőt lapjánál. - „[...] hogy még jobb kedvet kapjon a verseléshez, s még magyarosabb szabású költeményeket írjon, mindjárt kezdetben csináltam neki népies magyar ruhát. Amint tudtomra adá, hogy e veszett nagy német városban kedve volna tetőtől-talpig magyarosan járni, szaván fogva vittem őt udvari szabónk, Tóth Gáspárhoz, ki már ekkor nemcsak, hogy híréből ismerte a költőt, de első versgyűjteménye kiadását anyagilag is gyámolítá. Tóth Gáspárral, ki már ezelőtt több csinos attila- és zrínyidolmányt készített számomra, szépen felöltöztettük Petőfit magyar divatlapi szerkesztősegéddé, magyar népköltő- vé, minthacsak a mi magyar nemzeti múzsánk papi öltönyét vette volna magára, kivetkőzvén Thália vándorpapi gúnyájából. Mikor már ruhája az ő saját terve és utasítása szerint elkészült, rövid perémes[!] dolmány, úgynevezett kancamente, minőt lelki rokona Csokonai Vitéz Mihály is viselt, azután sújtá- sos szűk magyar nadrág, túri süveg, vagy kucsma darutollal, sarkantyús kordován csizma, fokos és makrapipa; — büszke nemzeti önérzet - és gyermeteg örömtől sugárzó arccal toppan be hozzám, s merően szemembe néz, mintha kérdeni akarná: jól van-e így? És én főnöki tekintéllyel, csendes méltósággal veregettem meg a vállát. - A suszterinasok bámulva futkároztak utánam — mondá Petőfi - de látván a fokost kezemben, nem mertek gúnyt űzni tisztes ruhámból. Egy fűzfapoéta azzal akart bősz- szántani, hogy olyan formám van, mint a peleskei nótáriusnak, vagy valamely miskolci csizmadija legénynek. Hagyján! bánom is én! - principális urammal majd csak megfejeljük mi nemzetiségünk elhanyagolt, kopott csizmáját. - Úgy, úgy barátom - mondám neki — mint felesküdt, boldog vőlegénye a magyar múzsának, ma és holnap mutogassa, mulassa, tombolja ki magát, — majd holnapután ismét a tőkéhez ülünk és elővesszük a dratyvát és diki- eset. Petőfi mosolyogva rohant ki dolgozószobámból és nem adta volna félvilágért, hogy tetőtől talpig magyarosan öltözködve sétálgathat a németes főváros uccáin, mintha csak kihívó arccal kérkedni akart volna: én vagyok a Pesti Divatlap élő magyar divatképe a bekövetkezendő nagy nemzeti átalakulás előhírnöke, prófétája. E népies magyar viseletben a mi jó Sándorunk mintegy félévig járt fel s alá Budapest falai közt, s habár ez hóbortosnak, az ri- pőknek, amaz betyárnak csúfolta őt, nem sokat törődött ezzel, s igazi magyar ruhájában a legszebb magyar költeményeket írta egymás után oly szaporán, mintha csak dolmány ujjából rázta volna ki, úgy hogy néha 20-30 verse közül is válogathattam a javát.” (Vahot Imre emlékiratai és Petőfi Sándor emlékezete) - „[...] Tóth Gáspár által kiállított öltözékét zsinóros mellényén kívül aranyrojtos nyakrava- ló is ékíté. — Ólmos botja helyett, amint akkor szokás volt, egy vékony, pirosra mázolt s fehér gom- bocskájú nádpálcika lön kiválasztva.” (Sass István: Petőfi mint Pönögei Kis Pál megérkezik Pestre. VU 1887. jan. 2.) - „[...] alig állhattam meg a kacajt, midőn Vachott Sándornál legelőször láttam s ismertem meg Petőfit, mert szeszélyből épen úgy öltözött, mint a Peleskei nótárius tündérkedik a színpadon. Lehetetlen idétlenebb figurát képzelni, mint ő ez öltözetben volt, s még ahoz: igen bő, májbőr csizma! s vékony görbe lábszárak a lötyögő csizmában!” (Szemere Miklós: Levél Pajor Istvánhoz. Irodalomtörténeti Közlemények 1891.) A levél írója - mint a fenti idézetből is látszik - nem kedvelte a költőt, ennek eredete az a fricska, amit Petőfi az Úti jegyzetek-ben küldött neki, bár nevének említése nélkül: nevezetesen, hogy némely vidéki kolléga csak azért jön föl a fővárosba, hogy valamelyik divatlap számára lerajzoltassa magát. 13. „Mert haj, jó gazda ám a magyar ember! / Amit kutyákon, kártyán s más egyében / Eltékozol, meggazdálkodj a könyven. / A könyvvel úgy van, mint hajdan zsinóros / Nadrágjával s prémes mentéivel volt, / Melyet nagyapja s édesapja vett;” Levél Várady Antalhoz - „Minek volt sarkantyú kordován csizmáján? / A szép szó is fogott sörény paripáján. / Nem is a ló, hanem hát a tánc számára / Verette a csengőt csizmája sarkára.” Zöld Marci - „[...] aztán még eljöttömkor adósságot is fizettem [...] Tóth Gáspárnak tartoztam egy attila s nadrág árával [...]” Úti jegyzetek [Lehet, hogy erre a ruhára vonatkozott az adósság.] 14- Vahot Imre emlékiratai és Petőfi Sándor emlékezete. Bp. [1881.] - Hatvány I. 587. /Kéry Gyula - Hatvány I. 589. /Vahot Imre - Hatvány 1. 590. /Jókai Mór - Hatvány I. 590. /Gyulai Pál - Hatvány I. 591. /Zilahy Károly - Hatvány I. 592. /Szemere Miklós - Hatvány I. 592./ Sass István - Hatvány I. 622. /Sass István Pest, 1844 nyara 63
